Rohadt egy dolog az előítélet. A filmtörténeti példákból tanulva nehéz sziklaszilárd bizalommal hozzáállni egy olyan folytatáshoz, aminek elődje nem csak számodra vált esetleg meghatározóvá, de széles körben is kiemelkedő elismeréseket zsebelt be. Mert hát mire vélje az ember egy egyébként etalon-közeli mestermunka utólagos megtoldásának indítékait...? Mit lehet még elmondani arról, amiről korábban mindent elmondtak? Ha létezik is ilyen, egyáltalán el kell-e mondani? Van annyira atombiztos a talapzata, hogy sajátja mellett elbírja az első rész súlyát is? Akárhogy is, bárminemű válaszaink kizárólag akkor lesznek, ha belevetjük magunkat a közepébe.

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor először ültem le elé… mennyire akartam és féltem egyszerre. Azért az üdvös sugallat kezdetnek lecsillapított, hogy az író-rendezőpáros, Jaume Balagueró és Paco Plaza visszatért a kaptafához. Ezen a ponton fény gyúlt a szívemben, remélve, hogy némi sansszal valami jó okkal kihagyott adalékot szeretnének ezúttal feltárni a korábban történt társasházi eseményekkel kapcsolatban, nem csupán az utórengések hullámaira kapaszkodnak fel egy potya lesiklásra. További megnyugtató információhordozó volt a pár visszatérő színész neve is, amiből rögtön le lehetett vonni ezt-azt az elkövetkezendőkről. Onnantól pedig egyenesen elfordítottam a fejem minden addig mardosó kételytől, ahogy a nyitójelenetben beültettek egy különleges egység csapatszállítójába, akik ugyanabba a házba kaptak parancsot behatolni, ahol az egész cirkusz elkezdődött. Magyarul pár órával járunk csak a két évvel ezelőtt bemutatott első bejelentés után. Ráadásul a first person nézetet is megtartották, amihez ezúttal a testkamerák biztosítják majd a képet. Mire kiszálltak a címre, már elfogyott egy liter popcorn és ha a plafon omlik rám sem veszem észre, annyira lebilincselte a figyelmem a múlt felidézett élménye. Pontosan így kell megágyazni és állapotba hozni egy bizonytalan nézőt. Védekező állás felad, kezek leengedve, bárgyú mosoly az arcra, még a nyál is kicsordul a vigyorra húzott száj sarkában. Hagy jöjjön, aminek jönnie kell...

...hogy aztán annál velőt rázóbban csattanjunk el a földön a tarkónkra mért pörgőrúgástól.

A nyitány során néhány mondatban megismert 4 fős különítmény a bejáratnál kibővül egy külsős felettessel, aki egyszemélyben vezeti majd a külvilágtól elvágott, síri csendbe borult ház falai közt zajló akciót. Már az előtérbe toppanva világossá teszi az osztagnak, hogy itt valami nagyon más kávéházba érkeztek, mint amiről odakint szó volt. Mielőtt viszont bárki hangot emelne a továbbiak ellen, csírájában elfojtja azzal a nem mellékes ténnyel, hogy a küldetés befejezéséről csakis ő dönthet hangazonosítással. Máskülönben itt rohad meg mindenki a vendégszerető helyiekkel egy fedél alatt. A küldetés célja pedig a fertőzés nulladik alanyából kivont vérminta felkutatása, ami lehetővé teszi egy hatékony ellenszer kifejlesztését. A kémcsőben pihenő minta pedig egészen véletlenül pont abban a padlástéri titkos laborban keresendő, ahol Ángelát és operatőrét nem sokkal ezelőtt elnyelte a feneketlen sötétségben tenyésző gonosz. Én azt mondom, eddig ez egy teljesen korrekt kiindulás. Semmi mást nem láttam volna szívesebben, mint a külvilág vakon tapogatózó kísérleteit a ponyva alatt minden részletre kiterjedő, nosztalgikusan újrarendezett helyszínen. Folytatódik a háztömbnyi klausztrofóbia, a löncsölés, a homályos bizonyítékok felderítése, méghozzá egy profi taktikai csapat jóvoltából, elengedhetjük végre a hisztérikus vinnyogásokat. Csak percek teltek el a játékidőből, de kisiklás itt már nem lehet, ennyire biztos a kaszásban sem vagyok. Aztán jött a kereszt...

Hmm... én általában közepesen nyitott embernek tartom magam az újra, de ha egy izomból elrántott irányváltást egyetlen jelenetben akarnak mindenféle előjel nélkül rám erőltetni, attól istenesen megborulok. Félreértés ne essék, egyáltalán nincs ellenemre egy bemutatott téma átültetése más jellegű égöv alá, ha és amennyiben legalább elszórt utalásokkal elő van készítve, másképp csak egy anatómiailag egészséges szervezetre fércelt, funkciótlanul csapódó plusz végtagot ismerek fel benne, amiről fogalmam sincs, hogy vajon melyik terápiás kezelés alól szökött elmebeteg látta jónak odavarrni...? Mert mit tudtunk eddig? Egy teljesen életszerű és remekül ábrázolt eseménysorozat futott le egy klasszikusan fertőző vírus klasszikusan működő és átalakuló áldozatainak zombitámadásaitól hajtva. Testnedvek átadásával kerül át az új hordozóra, pl. ugye harapással terjed. Ezután a kór az egyéni testfelépítés és immunrendszer erőssége függvényében veszi át különböző átfutási időkkel az agy fölött az irányítást. Ösztönállati szintre fokozza le az alanyt, ahol a gazdatestet a táplálkozás, a benne viháncoló vírust a terjeszkedés mozgatja. Ennyi. Innentől kétféleképp lehet nézni a mindjárt kifejtett történéseket. Vagy nagyot nyelve elfogadod a rendezőpáros friss elképzeléseit és megmaradsz annál az alibinél, hogy azért nem tűnt fel korábban mindez, mert az akkori szereplők szemszögéből, akkori tudásuk és tetteik szerint nem volt alkalom felszínre hozni ezeket az aspektusokat, vagy a játékidő végéig amúgy talán jogosan bedurcázol az "elmentek ti a picsába" vezérgondolattal. Asszem ide kelleni fog egy SPOILER ALERT.

Mert hát mik is mennek itt... *nagy levegő...*

...a vírus egy démoni entitással kézen fogva aratja áldozatait; a parancsnok egy Vatikánnal együttműködő pap; a nulladik alany egy szimpla megszállott; a zombik igazából zombi tünetek mögött bujkáló démonok; ennél fogva megálltja őket a feszület meg egy zsoltár eléneklése; az átváltozásuk mindössze pár pillanatra redukálódott; a nulladik alany fődémonja szócsőként használja bármelyik fertőzöttet és lát is a szemükkel; a többi démon miért nem kommunikál; valamiért előkerültek a plafonmászó indokolatlan démongyerekek is; mibe kapaszkodnak és hogyan ha a felnőtt egyedek ezt sem ezelőtt sem ezután nem tudják; papunk és az egyébként 99%-ban híresen mélyvallásos spanyol népből kikerült kommandósok mi a francért nem mormolják végig imával a benn töltött időt; miért megy be folyton mindenki egyedül valahova egy KOMMANDÓS osztagból, aztán indul meg a jajveszékelés, hogy TARTS KI!; miért nem tanul senki semmit az összecsapások tapasztalatait mérlegelve egy KOMMANDÓS osztagból; mégis hogy a francba fogyhatnak ki skúlóból szinte már az első lépcsőfordulónál; illetve ha tudják a gyér készleteik, minek locsolják vele a népet; ki szerint volt jó ötlet félidőnél behozni a lezárt házba idióta utcagyerekeket...

...MI A FRANC FOLYIK ITT ÉS MI TÖRTÉNT A FILMEMMEL?

Ép ésszel nehéz ezt felfogni, amilyen őrült tempóval kirántják az ember lába alól a talajt. Az egy dolog, hogy esetleg elkened az egyházi nyomozással és démoni inváziós törekvésekkel kapcsolatosan felzubogó ellenérzéseid - én megtettem -, de arra végképp nincs bocsánat, hogy közben a film egy totálisan "b" horrorszemétté silányul, ahol egy remekül megalapozott hangulatot ügyesen tönkretesz a 2007-ben egyszer már sikerrel elkerült zsákmányállat viselkedés, a zavaróan tolakodó következetlenség, a cselekményt továbbpaszírozó, egyébként életszerűtlen döntések és reakciók, az elméd kikezdő visongások, vagy a szar ötletek cserepadjának legvégén csücsülő kancsal megoldások kamera elé állítása. Nem maradt semmi mindabból, ami az előző részt halhatatlanná teszi, sőt, csak jobban kontrasztolja annak erényére, ennek szégyenére. Másra tényleg nem jó ez a 85 perc agyhalál. Hiába figyeltek arra, hogy a zombikat az első rész áldozatai alakítsák, hiába van meg a tér és a díszlet korábbi hangulata, hiába lettek hasonlóan jól kidolgozva a maszkok, hiába üt mégis néhány jelenet a film régi pompáját idézve, hiába tér vissza Ángela, akin keresztül hiába igyekeznek a rendezők nagyon gyengén összekötni a két filmet, az összkép visszatarthatatlanul átbillen a katasztrófa serpenyőjébe.

Hogy meglesz-e a vérminta, a pap miatyánkolja össze a démont vagy a démon küldi teremtőjéhez hű szolgáját, vagy mi lesz a csapattal, Ángelával, engem már úgy 30 perc után nem érdekelt, de a végső csavar így is felért életem legvastagabb bazdmegével, amit valaha kiejtettem a számon. Két művel megmutatni a filmezés minőségi alfáját és omegáját mindenképpen bravúr, de a nem kívánatos fajtából. Sajnos mentőövként még az sem dobható a REC 2 után, hogy valami perverz stílusjátékként keretbe zárná az elsőt egy paródiával kifigurázva a zsáner baromságait, inkább tételesen, balta arccal elköveti mindet és közben nem ismeri fel. De mi igen.

3/10. És itt még nincs vége...