Amikor azt hiszed, hogy egy zsáner már tényleg a végletekig kimerült kincseiből, annál nagyobb meglepetés, mikor az ember időről-időre mégis átesik egy váratlan ékkövön.

Nem is csoda, ha egy-egy közelgő zombis cím hallatán csak legyintve felnyüszítünk, hiszen a filmipar még a klasszikus George Romero-féle (nyugodjék békében) ábrázolás előtti időkből, az 1932-es White Zombie óta töretlen lendülettel, válogatás nélkül locsolja ránk a téma úttörőit, ugyanúgy kevéssé elmés torzszülötteit. Az évtizedek alatt láttunk átkot, kísérleteket, vírust, szimbiótát, mérgezést, okkult bindzsizést, lassút, sprintelőt, szellem hibridet, nácit, szerelmest, gondolkodót, eszközhasználót, mutálódottat. Innen nézve valóban komoly kihívást jelent megújítani és más alapokra helyezni egy teljes stílust. Talán éppen ezért adják fel rengetegen már az elején ezt a célkitűzést és állnak be társaik mögé az untig bevált receptúrával, csupán pillanatnyi éhségcsillapításra játszva, hogy a fejadagunk azért mégis meglegyen évről-évre. Nagy szerencsénkre a megúszós gondolkodásmódtól páran így is fáznak, nekik köszönhetően borzonghattunk végig olyan, mára kultikus darabokat, mint a 28 nappal később, Holtak hajnala, Rec, Pontypool, Zombieland, The Walking Dead első évada, Cargo rövidfilm, vagy a Vonat Busanba, csak, hogy néhányat kiemeljek. Mai alanyunk szintén friss húst vetett a zombi zsáner egy hosszabb ideje tartó tetszhalott állapota elé, lássuk, elég lesz-e hozzá, hogy kimozgassa belőle.

A sormintát követve egy dolgot egészen biztosan kijelenthetünk: ha aktuális filmünk az Egyesült Királyságból érkezik, jó eséllyel emlékezetes pár óra elé nézünk. Reményeim maradéktalanul be is igazolódtak, a „Kiéhezettek” derekasan megmasszírozta a szívcsakrám. Azt már megszokhattuk, hogy az intelligensebb darabok gyakran megpróbálják körüljárni a szörnyű események emberi oldalát, alaptéziseket döntögetve morális szürkezónák mélyén, de most különösen durván ülnek a feltett kérdések és a rá adott, vagy éppen meg nem adott válaszok. Egy katonai létesítmény kutatórészlegén kísérhetjük figyelemmel a tizenéves Melanie (Sennia Nanua) mindennapjait, ahogyan többedmagával fogolyként, megtűrt vadállatokként terelgetik őket undorral vegyes félelemmel a lélekölő falak közt. Egy ismeretlen eredetű, testnedvekkel terjedő gombás fertőzés káoszba fojtotta eddig ismert civilizációnkat, a vakcináért folyó kétségbeesett harc kulcsát pedig ezekben a különleges, értelmi képességeik teljes birtokában lévő, fertőzött gyerekekben látják. Csak hát harapnak. Se nem emberek, se nem addig ismert ”kiéhezettek”. Kezdj ezzel valamit elzárt gyerekként, akihez még csak hozzá sem szólnak és veszett korcs a hivatalos státusza egy akaratukon kívül elszenvedett állapot miatt. Kezdj ezzel valamit katonaként, aki a potenciális veszély szemébe nézve mégiscsak ártatlan gyerekeket lát és kezel parancsra elkövetett közönnyel, a nagy terv egészéből pedig valószínűleg ugyanannyit lát, amennyit a fogvatartottak. Kezdj ezzel valamit kutatóként, amikor mindent meg kell tenned a siker érdekében, bármibe is kerül. Iszonyatosan sok üzenet van a képkockák közé kódolva, hihetetlen erős a film felütése, folyamatosan táncoltat egyik oldalról a másikra, kétségek közt tart, megsimogat, majd leránt, remekül adja át az uralkodó lelki állapotokat. Csak erre a helyzetre fel lehetett volna húzni a film gerincét, annyi puskapor van benne. Amit viszont el lehet mesélni, azt el is mesélte, de bőven hagytam volna még magam érzelmileg forgácsolni.

Egy félig-meddig váratlan ponton aztán összedől minden, lépéskényszerbe kerülnek szereplőink és egy huszárvágással átmegyünk road movie-ba, ami egyébként szükségszerű és adja is magát. Kicsit tartottam tőle, hogy egy kiváló kezdés után itt fogunk megfenekleni egy méretes sablonzátonyon, de nagyon ügyesen kerüli el a csapdákat a rendező és olyan ötletes megoldásokat épít be a cselekménybe, amelyek előfordulása viszonylag ritkább, azokat viszont szépen lehozza saját látásmódjával meglőve. Néha bizony pattanásig feszül az ember minden idegszála, kb. levegőt nem mertem venni helyenként.
Mindez persze nem működne megfelelő színészvezetés és játék nélkül, amire szintén nem lehet panasz, sőt… Sennia Nanua baromi jól építette fel az ölelni való kislány karakterét, akitől azért zsigeri alapon tartasz pár méter távolságot, kifürkészhetetlen, állatias, mégis egy törődésre vágyó, elesett gyermek tekint vissza rád. Para. Azt azért bírtam, hogy a teljesítménye nem homályosítja el a köretként funkcionáló mellékszereplőket, pont annyit hoztak ki belőlük is, hogy ne legyen túlzottan jelentéktelen az esetleges elvesztésük. Nagyon kellemesen ágyaztak meg a főszereplőnek is, kimondottan szép jelenetekben kiöntve. És hát Glenn Close, gyerekek… Ez az ördögi nőszemély tud egyáltalán nem tökéletes lenni? A legutolsó, legapróbb szerepeiben is tündököl, filmről-filmre bizonyítja, hogy ott a helye a legnagyobb karakterszínészek közt. Az örök Szörnyella De Frász, aki a legsúlytalanabb mondatot is képes élettel és jelentéssel megtölteni, hol megijeszt, hogy egyetértesz vele, hol tanít, vagy épp a gondoskodó nagymama bőrébe bújik. Azt csinál veled, amit akar, profi, imádom.

A cselekmény közben nem bicsaklik meg, nyomokban mikrofordulatokat is tartalmaz, aztán eléri a végjátékot, ahol hirtelen olyan útelágazózshá…útelágazhosá… nehéz szó… döntési ponthoz ér főszereplőnk, ahol nem hiszed el, hogy úgy tesz, de úgy tesz. Ahogy Korda Gyuri mondaná: ÉS MEGADTA!!! Meg, b*meg, már elnézést. És nincs visszatáncolás. Végigviszi egy olyan lezárással, ami elég komoly érzéseket tett a nyakamba életről, sorsról, tehetetlenségről, létünk jelentőségéről, felelősségről. Nyilván, ha nem mész a filmmel, csak kikapcsolsz és élvezed, ezek nélkül is több, mint korrekt élményt tálal neked. Tetszett az újítás szándéka, kivitelezése, a színészek hiteles és rokonszenves, emberi játéka, hogy okosan tökös volt, hagyott időt kibontakozni, elmerülhettél a világában, nem rángatott ki ordas baromságokkal.

Azonnali megtekintésre ajánlom egy nagyon erős 10/8-al, csak mert időnként rendesen puskázott a padtársairól. Mondjuk legalább vette a fáradságot és átfogalmazta beadás előtt.

A Kiéhezettek MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!