Még egy diszkréten intézett válás is elég csúnya dolgokat tud művelni egy szebb időkben csodálatos családdal, ha a döntéshozó szülők személyes ellentéteiktől elvakulva megfeledkeznek a helyzet ártatlan kiszolgáltatottjairól. Bármi is volt Jaume Balagueró és Paco Plaza szakmai szakításának oka, a végül külön utakra terelt munkájuk legnagyobb vesztese egyértelműen közös gyermekük, a REC filmsorozat lett. Ha formálásában nincs meg többé a gondoskodó kollektív akarat, az összekülönböző egyéni elképzelések erőltetése egyfajta tudathasadásos állapotba taszíthatja az ütközőfelületre szorult, addig érezhetően odaadással kezelt kreatív termésüket.

A lejtmenet előző fejezetében rosszalló tekintettel követhettük, hogy a most már nyilvánvalóan kontár Plaza meddig is jutott szóló módszereivel. Valószínűleg Balaguerót is ez az égbekiáltó blaszfémia ébresztette rá, hogy valamiképp nagyon gyorsan vissza kellene állítani gyári értékekre a franchise renoméját. Az eddigre alaposan megviselt széria egyenletes lezüllesztését átélve, mire a 4. epizódhoz érkeztem, már régen lesöpörtem legszerényebb elvárásaim hitvány morzsáit is. Szívem mélyén egyedül a visszatérő rendező esetleg rendesen felpöckölt bizonyítási vágyában hittem még, hogy egy derekas lezárással úgy vágja tarkón a förtelmes Génesist, hogy a takony menetet vág a nyakán. Persze a sorszámozás ezen fokán ember legyen a talpán, aki méltó folytatást képes találni egy kiindulási darabhoz viszonyítva, így idejekorán le is tettem arról, hogy utunk záróköve a 2007-es nyitány pompájával fogja szemeim csarnokát beragyogni. Aztán elkezdődött a buli, és halványan felcsillant egy csalfa reményfoszlány, a sztori ugyanis a plakáton látható óceánjárós kéjutazás helyett ismét visszakanyarodik az események startmezejére, a lakókat, papot, tv-s stábot, rendőröket, orvosokat, tűzoltókat és kommandósokat felzabáló társasházba. Amíg ráncba futott homlokkal próbáltam összekapcsolni ezt a váratlan anomáliát, azért kissé megnyugtatott a régi helyszín és a lendületes tempóban megindult akció kettőse.

Az viszont elég hamar kiderült sajnos, hogy Balagueró már a koncepcióval súlyos hibákat vétett és Plaza véleményes reformtörekvésein felbuzdulva ő is elköszönt egyrészt a korábban faszán kipróbált hangulati fokozók ügyes vizuális tálalásától, másrészt a racionalitás vetületeitől. Komolyan, mintha egyedül ők maguk nem értették volna meg az eredeti kultfilmjük sikerének kulcsát... A felvezetés bár még pörgős és rendesen megküldi a nosztalgia-booster, rögtön tisztába teszi, hogy a kézikamerás nézetet ezennel végleg elfelejthetjük, ettől pedig megint oda teleportálunk, ahol a part szakadt két évvel azelőtt. Magától értetődően kinyílik a látószög, ellök minket az események testközelségéből, csökken a dinamika, csökken a parakeltés hatékonysága és bezuhan, illetve vissza sem kacsint a egykori vonzereje. Vagy talán csak egyik sem volt kitűzött cél. Akkor meg szomorú vagyok. Elénk lett hajítva egy ugyanolyan ócska Resident Evil kopi, mint a Génesis volt, azzal a különbséggel, hogy a löncshús és művér felhasználásáért felelős kolléga immár kicsivel nagyobb teret kapott, a történetnek nevezett bohózat valami elképesztően vad fordulatot vesz *sóhaj…*, a benne futkározó karakterek meg két lehelettel vastagabbak lettek. Ha 2014-ben ez nem a filmkultúra csimborasszója volt, akkor én tényleg nem tudom, mi az…

A társasházas felszopás ugyanis semmi másra nem volt jó, mint a második részben megszállt Ángela visszahozására és az új sztoriba való bedrótozására, ami most már nem csak a zombidémon baromságot tuszkolja le az öklendező gigánkon, hanem belecsomagolja egy újabb rétegbe. Balagueró úgy kiált all in-t egy hatalmas blöffre, hogy kifelé tartja a lapjait, ami történetesen egy legendásan szar 7-2-es, ráadásul semmi nem jött le rá az asztalon. Hogy ez mit jelent?

Pa-ra-zi-ta.

Egy parazita. Zombidémon parazita. Parazitadémon zombi. Démonzombi parazita. És a többi, ahogy tetszik... Szóval hagy próbáljam meg összefoglalni ezt a tiri-tarka kirakóst. Ángela Vidal televíziós műsorvezető nem vallási értelemben lett megszállott, hanem a nullpáciens okádta torkon egy bitang féreggel, ami egyszerre képes kommunikálni, pontosan reflektálni a külvilágra, cimborálni az ördöggel és élőhalottat gyártani a gazdatestből. Oookkéé… A sátánista féregizé a gazdatesten keresztül egyszerre hitbéli és biológiai úton is megtöri az emberi szervezetet, amitől a fertőzöttek átjárói lesznek a gonosz léleknek, egyben továbbviszik a kór testi tünetit is. A gyerekekből falmászó démonfiókák, a felnőttekből egyszerű túlvilági közkatonák lesznek egy imára megfeszülő zombi képében. Önálló kommunikációra képtelenek, de érzékszerveik rácsatlakoznak a fertőzöttek hálózatára, amin keresztül a démonféreg mindent lát és hall. Fontos leszögezni, hogy a zombikukac nem szaporodik, csak az irányítóteremből osztja a direktívát. Hogy hímnős a drága, vagy magányos társkereső, rejtély övezi. Ahogy azt is, hogy a gerinctelenek rendszertani csoportjához tartozó puhatestű vajon élete mely sötét pontján ábrándult ki vallási meggyőződéséből? Továbbá, ha démonról beszélünk, miért nem képes elengedni ezt az evolúciós szempontból nem épp kecsegtető testet...? Vagy kettejük egyedülálló párosa valójában egy és ugyanaz az entitás? Vagy most melyik volt előbb, a féreg, vagy a démon? Bocsánat, de muszáj megkérdeznem.

MI A KÓCHENGERES FERDEF*SZRÓL BESZÉLGETÜNK? MI.. VOLT… A… TERV? MI VOLT A TERV? KI MONDOTT ERRE ÁMENT?

Mondjuk szégyellhetném magam, hiszen micsoda ínyenc 3in1 üti a markunkat, nemde? Én itt feladtam. 95 percen át gyógyszeres úton próbálunk megregulázni egy ennyire zagyván összetett antagonistát, aminek vallási aspektusait elvileg végig ismerniük kellene hőseinknek, hiszen a legfelsőbb vatikáni körök által behálózott akció bukásakor a küldetést vezető pap hangján csekkolt ki Ángela a házból, és EZÉRT érkeztek meg a film elején a swatosok. Hol vannak az egyház képviselői? Mert addig rendben van, hogy kell egy ellenszérum, de a kísérleteknek helyet adó tankerhajóban miért nem bömböl 0-24 a katolikus szentmise, hogy kordában tartsák az alanyokat a hatékony gyógymód kifejlesztéséig? Nem. Persze az túl egyszerű lenne. Agytröszt tudósaink ehelyett szereztek vérmintákat – gondolom a 3. rész esküvői helyszínéről -, amikkel beoltottak majmokat. MAJMOKAT. Nos... én nem vagyok se virológus, se orvosi szaktekintély, se tudományos kutatótiszt, se biztonsági szakember, se sokat látott zsoldos, de... csak kérdem.. nem lehet, hogy... ismétlem, NEM LEHET, hogy az apró testű, fürge majmok egy nem ismert eredetű és lefolyású zombivírussal való beoltása egy sötét, zegzugos zárt térben, ami az óceán közepén siklik mentési terv és kiút nélkül, valójában nem egy nyerő ötlet...? Nyilván nem fognak megszökni. NYILVÁN nem. Utálom, hogy ilyenekkel kell foglalkoznunk, de akkor most őket meg sem próbálták szent szavakkal letaglózni, vagy az állati füleket nem fogja a zsoltár? Tudjátok mit? Leszarom…

Kizárólag azért kínoztam magam a játékidő alatt hasonló baromságokkal, mert a felszínen maradva konkrétan semmi élvezetet nem nyújtott a film. Szűk folyosókon megy a fogócska kihasználatlan beállítási lehetőségeket eldobva, ez az egész már régen nem hozza a frászkeltés minimumát sem, akciófilmnek is csak harmatosan egyhangú húsdarálás, közben érzelmileg is totál sterilen maradsz az unalmas figurákat játszó színészek unalmas alakításaitól. Essek hasra fertőzött majmoktól, meg a milliószor halálra unt „vajon kiben van a parazita” csiki-csukitól? Nincs erőm belemenni sem a cselekmény részleteibe, annyira súlytalan, sablonos és tiszteletlen. De a kukac bmeg az megmenekül. Annak meg kell. Óceánba veti magát a felrobbanó tankerhajóról, és belekunkorodik egy magát szerencsésnek képzelő barrakudába.

Elfáradtam. A franchise legrosszabb következménye mondjuk nem az, hogy meg kellett nézni ezt a szellemi lepusztulást. Émelyegtem a gondolatától is, hogy erőszakkal a memóriámba kell dugózni ezt a sok szart, mert írnom is kell róluk. De ezért vagyok. Hogy vigyem a hírt. Jelen esetben gyászhírt. Eltemettük a REC sorozatot.

Egy jó zsíros 2/10-el.