A bazinagy Mission: Impossible útmutató
VIGYÁZAT, HOSSZÚ OLVASMÁNY!
Mozis tekintetben a 2018-as esztendő egyik legnagyobb durranása vitán felül a Mission: Impossible – Fallout (Utóhatás) landolása volt, amely immár hexalógiává hízlalta Tom Cruise egyszemélyes „kinekanagyobb” házibajnokságát. Az 1996-ban útnak indított sorozat a szakmailag már akkor is igen ambiciózus színész szerelemgyerekévé nőtte ki magát, mely kimondva-kimondatlanul a második etapjára egyértelműen az akciófilmes műfaj non plus ultrájává avanzsált. Futottak még: James Bond.
Cruise jó ideje a filmipar egy meglehetősen megosztó személyisége, köszönhetően a magánélete körül habosra vert fantazmagóriáknak, féligazságoknak, és/vagy jogos vádaknak, általában nem találkozom középúttal a megítélését illetően. Ezen a ponton azért tegyük kicsit a szívünkre a kezünket és gondoljuk át, mennyire érthet a fröcsögve mutogatók közül bárki is a dianetika egyébként tudományosan sokszor támadott, ám roppant hasznosnak tűnő lélektani módszereihez, vagy az azokat átemelő és alkalmazó Szcientológia Egyház(?)hoz. Véleményem szerint igen kevéssé, hogy szépen fejezzem ki magam. A felszínes alapokon kívül én sem sokat szagolok hozzá, csak amit puszta kíváncsiságból hajtottam fel, éppen ezért nem is ítélkezem, mert nincsen jottányi rálátásom sem. Újfent a lecsupaszított, könnyen befogadható huhogások nyertek teret maguknak egy általános és megfoghatatlan ellenségkép kreálásában, melyet a vérszomjas tömegek megafonként harsognak tovább. Számtalan ember felejti el megint sebességbe tenni az agyát, mielőtt beindítja a száját. Félreértés ne essék, nem vagyok semmiféle felekezet báránya, soha nem is leszek - megvan a magam hite -, propagálni pedig végképp nem áll szándékomban egyik irányzatot sem. Kis kanyarral arra akartam kilyukadni, hogy valóban szerencsés ötlet volna egy színész szakmai teljesítményéhez keverni a magánéletének efféle mélységeit? Mert sokak szellemi vezetőt látnak benne? Akkor mondjuk a többi vallási főtekintéllyel mi a helyzet, hovatovább a pápával? Vagy komolyan releváns hivatkozási alapot adhat az, hogy rossz férj, esetleg apa? Mert a nemzetközi Blikk azt írta? Mindenki tegyen belátása szerint, nem kell őt feltétlenül szeretni, vagy bálványozni, de egyet meg ne próbáljon senki: kisebbíteni Tom Cruise színészi képességeit, maximalista teljesítményének érdemeit, kitartását, szakértelmét. Az ugyanis elvitathatatlan tőle, hogy keménykezű vezetése nyomán egy hihetetlenül költséges, mégis virágzó vállalkozás hajtott ki a semmiből, mely az összképet tekintve – ha kisebb beszakadásokkal is – szépen ível a sztratoszféra felé, mind kritikailag, mind a nézői és bevételi számokat tekintve. Sikere nem kimondottan meglepő, hiszen már az első folytatás óta kényesen ügyeltek a visszajelzésekre, folyamatosan keresik az útjukat, bátran nyúlnak a bevált eszközökhöz és emberanyaghoz, miközben újra és újra képesek négyzetre emelni a moziélményt a változatos helyszínekbe oltott, hajmeresztő mutatványokkal, ügyes és – mára – neves rendezők dirigálása alatt.
A hatodik rész megemésztése és a teljes sorozat újranézése után megkísérlem igazságosan, mai fejjel, egyenlő elbánásban, a magam számára is először összerakni a nagy M:I sorrendet, egy önálló koordináta rendszerben elhelyezve őket. A küldetése tehát, Mr. Hunt, amennyiben vállalja, hogy még egyszer odateszi magát 6 alkalommal, egy kíméletlen rangsoroláshoz. A legalaposabb értékeléshez jobbnak láttam több komponensét megvizsgálni, melyből egy egyszerű átlagolással kapom meg a végleges eredményt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog összevágni a szimpla, összképes megítélésemmel, ez nekem is tartogathat meglepő fordulatot. Összetevők lesznek tehát:
Látvány (akció + operatőri munka + helyszíni változatosság) + Sztori (fő cselekmény + koherencia + feszültségkeltés) + Antagonisták + Színészi teljesítmény + Dinamika + Zene + Összkép}/11=, amelyben minden elemet 1-10-ig fogok osztályozni.
Íme, a
--------------------------
MISSION: IMPOSSIBLE RANGLISTA
--------------------------
6. Mission: Impossible II (2000)
{(5+7+8)+(4+8+4)+7+6+2+10+
Szerintem több, mint 10 éve nem láthattam ezt a részt, és bár maradt volna ez így… Sikerült lebontani a szépre szikkadt, gyermeki emlékeket, ami pedig mögötte volt, az alulmúlta minden várakozásomat. Köszönhetően annak, hogy a sorozatból elsőként ezt a részt láttam, nagyjából a maga idejében, 13-14 évesen ez egy bitang jó film volt, amiért teljesen odavoltam. Rengeteg – indokolatlan – robbanás, csinicsaj, motorok, kiváló zenék, sok-sok csodakütyü. Mindaz, amiért kezdő tinédzserként nyálcsorgattam, olyan piszok rosszul öregedett, hogy nehéz elhinni. A film legalább 50%-a gyakorlatilag a slow-motion dimenzióban ragadt, aminek hála, a kezdeti, nekem tényleg szimpatikus, lassú felvezetésre képtelen rádobni később pár kávéskanálnyi tempót, plusz néhány kivétellel roppant kínossá teszi a jeleneteket. Érdekes, hogy John Woo rendező ekkorra már nem kis címeket tett le a nagyérdemű elé, amik máig viszonylagos becsülettel állják az idő vasfogát (Ál/Arc, Rés a pajzson, stb…). Az alakítások nem érdemelnek túl sok szót, a rosszfiúk meglepően jól hozzák az alulírt sablonfigurákat, Hopkins rövidke jelenléte üdítő, Cruise és Newton kisasszony közt pedig alkalmanként tényleg pislákol valami. Ha kigazolnánk a lassítások legalább 2/3-adát és a szokatlanul öncélú, teljesen felesleges akcióelemek nagy részét, egy nézhető tingli-tanglit kapnánk, jelen formában ez 2019-ben nem megy át kettessel. A legfájdalmasabb az egészben, hogy a végletekig komolyan veszi magát a film, pedig ezt a luxust ő tehetné meg a legkevésbé a M:I családból. Nem több egy félrecsúszott próbálkozásnál, ahol alaposan félreértelmezték az első rész tanulságait. Az utolsó szó jogán azonban egy dolgot leszögeznék a védelmében. A fülledt vágyaktól csatakos, érzéki flamenco táncest jelenete szerintem a széria egyik legjobbja, mondjon bárki bármit. Hatásvadász? Érdekel ez valakit?
5. Mission: Impossible (1996)
{(8+6+6)+(7+7+8)+6+5+8+3+8
Mindig is tetszett, hogy a különböző részeket – majdnem – minden esetben más rendező készíti, így hiába az egy kaptafa, pont annyira kap más tónust, hogy ne hasson önismétlőnek egyik darab sem a franchise-ban. Az első rész ráadásul különösen kiugrik stílusában a többi családtag közül, egyáltalán nem azt az irányt vetítve előre, ahová 2018-ra megérkeztünk. Kíváncsi vagyok, hogy a készítők eredetileg mit vizionáltak. Ezt a pálfordulást van, aki bánja, van, aki üdvözli, nekem személy szerint semmi problémám a 180 fokos fordulatokkal, ha van értelmük… és bizony volt. Pláne úgy, hogy a későbbi részek előszeretettel nyúlnak vissza a bevált eszközökhöz, így nyomokban fellelhetjük a számunkra kedves paneleket alkalomról-alkalomra.
Amellett, hogy minőségben egyértelműen kiemelt helyet képvisel, az a fránya 23 év csak utolérte. Az egy dolog, hogy egy alapvetően csúcstechnológiai vívmányokkal sűrűn spékelt film nem maradhat ennyi év távlatában ugyanolyan menő a saját korszakában betöltött helyéhez képest, de a ’90-es évekre jellemző művi színpadiasság sem segíti ránctalanságának megtartását. Én kimondottan rajongok ezért a filmért, mert félretéve a vastagon lejárt szavatosságú elemeit és a cselekmény kissé hektikus medrét, díjazom a kicsit krimis, nyomozós árnyalatát és a még nem feltűnően eltúlzott akciójeleneteit. A bossfight nyilván kivétel ez alól, egyébként végig kézzelfogható marad az egésze. Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére, sajnos őszintén meg kell vallanom, már nem tudom úgy élvezni, hogy feljebb tudjam tolni a listán. A kiskaput végül az tette be teljesen, amikor éppen sokadszor zökkentettek ki a mai füllel már iszonyatosan borzalmasnak, bohókásnak, komikusnak ható aláfestései, miközben az A4-es lapnyi floppy disk-eken csereberélik a világ sorsát, megérkezett kedves párom felől a megjegyzés: „Már csak Leslie Nielsen-t várom.” ÉS BASSZUS TÉNYLEG OLYAN! Mondanom sem kell, akkor és ott valami elpattant bennem, amit már nem lehet megragasztani. Szerencséjére azonban nem környékezi a veszélye, hogy megmosolyogtató státuszból átbillenjen kínosba, ahogyan a folytatása.
4. Mission: Impossible III (2006)
{(9+7+9)+(6+8+8)+8+9+9+6+7
Titkolt favoritom, melynek hajlandó vagyok majdnem mindent elnézni. Szerencsétlen harmadik rész hosszú vesszőfutáson van túl, nem állítom, hogy részben ne szolgált volna rá, de fikázásban megint csak hajlamos érvényre jutni a tömegpszichózis. Én úgy vélem, amennyi téren megúszásra hajt, annyi friss réteget is húz Ethan Hunt kalandjaira. A sztori komplexitása, fordulatai arra engednek következtetni, hogy nem a kínai összeszerelőipar az egyetlen, amely gyerekeket foglalkoztat, de ezen lépjünk túl, mégis csak egy akciófilmről van szó. Szerény véleményem szerint J.J. Abrams elképzelése Hunt személyesebb érintettségről, a film intimebb hangvételéről nem halva született ötlet. Kifejezetten jó volt egyszer azért izgulni, hogy hősünk neje maradjon egyben és ne a világ meneküljön meg elsősorban –nyugi, az is meg fog -. Végre betekintést nyerhetünk Hunt magánéletébe, ahogyan állandó kétségek közt lavíroz a civil és az ügynök lét ingatag mezsgyéjén. Kevés alkalmak egyike kínálkozik, amikor Cruise-nak nem szabad beérnie a szokásos manírokkal, hanem szebb napokat is látott, tényleges színészi tehetségét leporolva, igenis el kell hitetnie a nézővel, hogy akiért küzd, azért bármire képes. Ez pedig le is csapódik egy rendkívül erős nyitójelenetben, ami szintén beférkőzik a legjobb M:I pillanatok toplistájára nálam. Ehhez azonban elengedhetetlen a sajnos kicsit kevés térhez jutott, ám szerepében lubickoló Philip Seymour Hoffman – nyugodjék békében -, akiben még életemben nem csalódtam. Simán lehozta számomra a franchise leghátborzongatóbb gennyládáját, kár, hogy a film nem miden téren tudott felnőni hozzá.
3. Mission: Impossible – Fallout (2018)
{(10+10+10)+(6+7+10)+9+8+1
Nos. A Rogue Nation (Titkos Nemzet) után azt gondoltam, hogy a sorozat már mindent megmutatott magából, ami emberileg lehetséges és innentől fogva megint egy stílusbéli hátraarc segíthet felfrissíteni a M:I légkört. Felbuzduló lelkesedésem azért rendesen masszírozta reményteli várakozásom, idővel pedig a profi marketing gépezet kíméletlenül zakatoló gőzhengere végleg maga alá gyűrt. Az új rész valami észbontó tempót diktál, egyszerűen felfoghatatlan közelségbe hoz minket a nullára redukált dublőri munka és az üvöltve zokogó biztosítók világához. Cruise elmebetegebb, mint valaha, ehhez megint talált egy legalább annyira eszelős stábot és letették a filmkészítés történetének legmeredekebb produkcióját, ami felvet bizonyos kérdéseket. Ki ez az ember? Ember? Hogy van még életben? Vajon létezik bármilyen jármű az általunk ismert univerzumban, amire nincsen jogosítványa? Mi jöhet még ezután? Amit látványpornó kategóriában el lehet követni, az pontról-pontra ki is pipálták, a saját pupillámon bukfenceztem ki helyenként. A sztori kibontakozásával aztán hirtelen megfogyatkoztak a pozitív előjelek és hamar ritkulni látszott a levegő a cselekmény körül. Annyira nagyot akartak markolni, hogy a vizuális effektek dúsítása során vérszemet kapva, a történetet is hasonlóképp kezdték el habarni. Beledobáltak mindent, ami eléjük került, a létező összes titkosszolgálatot, rakat kettős ügynök, beépült, áruló, bomba, vírus, feleség, visszatérő gonosz, új gonosz… nem mondom, hogy követhetetlen – majdnem -, de borzasztóan sok a jóból, főleg, hogy belülről ezt az egészet egy jóval intelligensebb megjelenésnek hitték, mint amivé vált valójában. Bár minden megvolt ahhoz, hogy megkoronázhassák az elmúlt bő két évtizedet, elpuskázták. Henry Cavill pedig továbbra is képtelen megdobogtatni a szívem, sajnálom.
2. Mission: Impossible – Rogue Nation (2015)
{(10+10+9)+(9+9+9)+10+8+9+
A rész, amely legnagyobb vesztese e rangsorolásnak. Nem igazán létezik pompásabb szívás annál, mint ezüstérmesnek lenni. A Rogue Nation hordozza magában a M:I filmek esszenciáját, az adrenalinfüggő bölcsek kövét. Korrekt sztori, gusztusos tálalással, jó érzékkel mozgatott kicsúcsosodásokkal, remek hősökkel és gonosszal, kiemelkedő akciókkal. Egyáltalán nem tudok negatív érzésekről beszámolni vele kapcsolatban, 1-2 picike életszerűtlen húzáson kívül, de most komolyan kérjünk ilyesmit számon rajta? Jeremy Renner-t pazar ötlet volt visszahozni, tök jól egészíti ki a szokásos bandát, Rebecca Ferguson aztamindenit hogy működik szólóban és párban is Cruise-al, Sean Harris által formált Solomon-ra pedig még rátestáltam volna vagy 5 jelenetet. A katonai teherszállítós nyitóképtől a színházi jeleneten, vagy a legendás – és szerintem legpatentabb - motoros üldözésen át a stáblistáig egy örökre emlékezetes turbótöltet, mely elegendő lenne 6 térugráshoz. Egyáltalán nem csodálom, hogy ezek után McQuarrie a sorozat életében eddig egyedülállóan kapott még egy lehetőséget a rendezésre. A Fallout némileg csalódást keltő eredményétől függetlenül úgy érzem, hogy nagyon jó irányba tekeri a kormányt. Mindenképpen sokszori újranézést érdemel!
1. Mission: Impossible – Ghost Protocol (2011)
{(10+10+10)+(8+10+10)+7+9+
Hogy mi lőtte a csúcsra nálam a „Ghost Protocol”-t, szemben a második helyezettel? Ezen sokat agyaltam azért, még ha lelkem mélyén tényleg ezt a sorrendet érzem is helyesnek. Nüanszok. Az összkép. Az, hogy egy merőben ingadozó színvonalú trilógiából ilyen hatásfokon robbant ki. Az, hogy minden momentumát Brad Bird (Hihetetlen család 1-2…) egyedi látásmódja és gondos keze nyoma jegyzi. Az, hogy merték behúzni Jeremy Rennert, aki pozitív szereplőként jelenlétben először lépett fel Ethan Hunt mellé, nem alá. Az, hogy nálam messze a legeltaláltabb helyszínek porcikáin pörgetik meg az eseményeket a legkülönfélébb kütyükkel. Kreml, Burj Khalifa, homokvihar, India, BUDAPEST…? Ha ez nem nyertes kombó, akkor semmi. A sorozat kapott egy jól működő szívet Bird-től, ami már a főcím alatt vastagon látszott. Ezzel vált a csapatdinamika is kiemelkedővé és így rögtön nem tűnt butának a hányingerig elcsépelt törvényen kívüliség kerete, sőt, kellemesen muzsikált a történet alá. Rettentően szerettem, hogy aktuális ellenlábasnak végre mertek valaki frisset a célkeresztbe rángatni Michael Nyqvist személyében, aki svéd származásának köszönhetően bír egyfajta északi egzotikum kipárolgással, másrészt nem az a messziről, szabad szemmel jól látható titkosügynök alkat. Jó húzás, hogy e tekintetben is szakítottak a megszokottal. Szeretnék még legalább egy Bird művet látni a franchise-ban, számomra ez a rész jelenti a Cruise-művek kikristályosodását.
Ez lenne hát az én listám, mindenképp kíváncsi volnék a tietekre, véleményetekre. Alapos a gyanúm, hogy a Top Gun 2 után érkező 7. rész sok mindent át fog itt még rendezni…
