Marianne (2019.)

327963_1568298561_1068.jpg

Tikk... takk... tikk... takk... tikk... takk...

Tikk. Koromfekete árnyak fenyegetése nyújtózik keresztben a hálószoba szokatlanul rideg falain. Takk. A legsűrűbb fénytelenség leple alatt is jól kivehető az alaktalan sötétségének nyomasztó jelenléte. Tikk. Valahol a lakásban egy analóg óra ütemes tompasággal kattogja bele mondanivalóját az éjszaka metsző csendjébe. Takk. Mintha időnként megmozdulna… valami. Tikk. Nem, ez csak a fantázia szüleménye lehet. Takk. Emma levegő után kapkodva lökődik ki a tudatalattija ismeretlenjéből, zihálva fejti ki magát a hideg izzadságtól csatakos takaró fullasztó fogságából. Tikk. Szeme riadtan kutató tükrében még látni a lassanként elmerülő halálfélelem kapaszkodását, miközben ritmusból kiesett szívverése szabálytalan lüktetésben ideges hullámot ver törékeny teste érhálózatán. Takk. Itt van. Tikk. Érzi. Takk. Gerincoszlopán jéghidegen hasít felfelé csigolyáról csigolyára a felismerés, szorító fogásban mérgezve őrülettel fellazított elméjét. Tikk. Hosszan elhúzott, halk nyikordulás fordítja Emma fejét a résnyire nyíló ajtó felé. Takk. Nem kell látnia sem, tudja. Tikk. Ez ő. Takk. Marianne. Tikk.

mv5bmde3mthlotytngy4nc00mzbhlwe1mzetndjhztrmyzqzyzeyxkeyxkfqcgdeqxvyndg4mjkzndk_v1.jpg

Dübörgő üstökösként zuttyant be elém a Netflix keltetőjében infrafényt látott francia, boszorkányos lélektani horrorsorozat, a Marianne nyitóévadának nagyot merítő trailere. Első megnézésekor még ott is vigyázzba vágta magát rajtam a szőrzetem, ahol soha nem is volt. Bár egyáltalán nem vagyok az a sodronykötél idegzetű típus, valami perverz vonzalomtól űzve a szinte kihalófélben tengődő, jóféle bőr alá kúszós borzongatásra mindig vevő vagyok. Főként akkor, ha szakítanak végre a tankönyvi formulákkal, tucatjával kipróbált megoldásokkal és az alsópolcos menzás fűszerezéssel, vagy ezek arányainak kísérletezgetéseivel.  Szomjazom és mindenhol keresem a hamisítatlan Ari Aster-féle magabiztos merészséget, az ismeretlent, a ritkát, a meglepőt, a megrázót, a kincset. Így egyben. A Hereditary óta egyértelműen ő lett a mércém, bármily elérhetetlen magasságokba is emelem ezzel az elvárásaim, de hát immár 2 filmjével is alátámasztotta, hogy lehet a szivárványos lelkivilágunk esztergálását profin, ésszel is csinálni. Mindezt pedig kis dózisban megleltem a rövid kedvcsinálóban, nem is hezitáltam azonnal belevágni, ahogy csak lehetett. Emellett a francia produkciókról úgy általában nagyon jó véleménnyel vagyok, kedvelem a humoruk, a látásmódjuk és a hozzáállásuk egy-egy téma megközelítésében, legyen az akár könnyed vígjáték, akár testes dráma. Van bennük egy erős hajlam benézni a dolgok mögé és nem félnek másképp beszélni róla, mint mások. Felfokozott várakozással fújtam hát le a port a Netflix fiókomról, hogy magamra locsoljam az uszkve 400 percnyi iszonyatot.

netflix-s-marianne-series-series-hd-stills-.jpg

Emma Larsimon elismert író. Kiváló író. Nem mellesleg masszív alkoholista. Lelki torzulat. Az emberi kapcsolatok prominens kontára. Ünnepelt horrorsorozatának regényei rendre bestsellerré válnak, amik futótűzként terjednek Franciaországon kívül is, egyfajta gall J. K. Rowling, ha úgy tetszik. Azonban a hírnév és szakmai megbecsülés ellenére élete apró szilánkokra robbanva hever körülötte szerteszét. Az avatatlan szemek számára láthatatlanul emészti őt belülről egy undormányos kórság, egy hasznos, de vérszomjas szimbióta, ami gyerekkora óta kíséri, kísérti. Hogy pontosan mi az, hogyan működik, miért őt választotta, létezik-e egyáltalán, vagy csak lelkiismerete szüleménye, még ő sincs teljesen tisztában vele. Akárhogy is, elméjét akaratán kívül osztja meg egy pokoli entitás mételyező teremtményével, ami a tragikus múltjának tejködébe vesző évek alatt mindig csak egyet akart tőle és semmi mást. Írjon. Írjon a lázálmaiban felsejlő rémségekről. Öntse szavakba, terjessze. Helyezze a mainstream sodrásába, jusson el mindenkihez. Vigye hírét minél messzebb. Mariannét. A pokol birodalmát regulázó Beleth démon hitvesének hírét, a rothadó boszorkányét, aki holtában is az élők fejébe mászva játssza túlvilági játékait és keresi alantas céljai beteljesítésének kulcsát.

mv5bmmu0mjhinzatodq2my00yjaxlwi5nmytnte0yjcymwnizdq3xkeyxkfqcgdeqxvyndg4mjkzndk_v1.jpg

Fusson Emma akármilyen messze, a feketemágia jelerőssége földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül nem csökken, utoléri az idő és a tér bármely tetszőleges pontján. Amikor 15 évvel ezelőtt váratlanul sátrat bontott a furcsa eseményekkel átszőtt kisvároskájából, hátra hagyva családját és barátait, teljes tudatában volt mindennek. Nem magát, szeretteit óvta a megmagyarázhatatlan borzalmak szorgos munkálásától. 15 év azonban a jóból is sok, szellemi besokalláshoz meg bőven több a kelleténél. Emma kimerült. Vége. Nincs több regény, nem maradt elvarratlan szál. Lezárta. Lesz, ami lesz. A döntése esetleges következményeiről tett határozott válasz nem várat magára sokáig. Ahogy a vég mindig valami új kezdete, egy kitáruló ajtó a következő kalandra, épp úgy eszkalálódtak kontrollálhatatlanul most is az események, amik a gonosz erők jóvoltából visszahajtják hősünket a természetfeletti tomboló epicentrumába, ahol egykor az egész rémálom kipattant, ahol maga a boszorkány vár rá szélesre tárt kar(m)okkal. Ki kell derítenie, véget kell vetnie, helyre kell hoznia. Élni akar. Élni, úgy igazán. Élni, ahogy soha azelőtt. Ennek viszont ára van. Borsos ára.

mv5bmtqzodi2ztetogi3zs00zjk4lwjlnjktn2i3yzvmymi5zmqxxkeyxkfqcgdeqxvyndg4mjkzndk_v1_sx1777_cr0_0_1777_999_al.jpg

A befejezése óta eltelt napok után is nehéz rendszerbe szedni kergetőző gondolataim a sorozatról, annyira bűvkörébe vont. Folyamatosan kavarog, él még bennem. Végre találkozhattam egy olyan rémtörténettel, ahol a készítők nem egyedül az ösztönvezérelt reakcióimra akartak könnyű eredményt ígérő hatást gyakorolni, hanem feltételeztek rólam egy intelligencia alapú működés iránti igényt is. Következetesen és válogatott húzásokkal csal a gyönyörűen előkészített, aljas csapdáira, amiket néha a zsáner legnagyobbjaitól kölcsönöz és tupíroz fel, ugyanakkor nem rest sajátokat megalkotni és sűrűn beletűzdelni. Például kövér örömkönny síelte végig az arcom, amikor megidézték a harmadik ördögűző film kultikus kórházi ijesztését, de nem kevésbé volt hatásos bármelyik friss képi játékból elkövetett pulzusrobbantása, vagy hurokként szoruló levegőtlen atmoszférája. A főként rövidfilmes Samuel Bodin rendező szerencsére ismeri az ellentétes ízvilágok ütköztetésének kívánatos művészetét is. Amíg csak sót szórsz a fortyogó üstödbe, fogalmad sincs az igazi élvezeti értékéről, amíg a hozzáadott cukor ki nem dolgozza azt belőle az ízlelőbimbók számára. Nincs ez másként az intenzív feszültségkeltéssel és elmés feloldások mesterien kevert vegyületével sem, ami mocsok magas amplitúdóban mozgat végig az önfeledt felnyerítések és húsbavágó körömrágások közt. Sikerült e vérdráma közepébe úgy beleültetniük a kijózanító és frappáns francia humort, hogy a legkisebb reccenést sem éreztem az illesztések eldolgozásán átcsúszva. Pedig, ha volt valami, amivel tényleg nem számoltam a Marianne kapcsán, az a derűs nevetés, aminek sebészi pontossággal találták meg a maga kellő számú kiállását, hogy még ne bukjon át paródiába, vagy ne tűnjön idegennek a cselekménytől és a hangulattól. A kontrasztok finom elmasszírozását csúcsra járatott operatőri közreműködés oldja meg különleges beállításaival, színvilágával, friss kameramozgásokkal és a káprázatos fényképezéssel, aminek díszleteibe remek mankóként támogatnak bele a fülbemászóan autentikus hangzások. Mindezek szellemében olyan maradandó élményt rittyentettek a képernyőre, ami hófehér holló nem csak a Netflix berkein belül, de filmszínházas dimenziókban is. Nem kell ám egyből seggre esni James Wan magát sokkal többnek láttató fércmunkáitól… Technikailag tehát nagyon rendben van az egész évad, ha akarnék sem tudnék reklamációt megfogalmazni.

mv5bzdbmnmexzjatnza5zc00njjhltlmyzetmgq3yzzhnjnlytu1xkeyxkfqcgdeqxvyndg4mjkzndk_v1.jpg

A francia filmipar legnagyobb bravúrja számomra mindig is az lesz, hogy folyamatosan képes olyan, számomra noname színészeket felvonultatni, akik névtelenségük előnyéből megiramodva páros lábbal belém szállva borítanak fel mindenestül a legnagyobbakat kispadoztató alakításuk színvonalával, noha rengeteg filmjük fogyasztom. Felesleges köröket nem szeretnék leírni a társaság egyenkénti méltatásával, mert egyformán célzott és tűpontos játékot mutattak be a maguk felrajzolt határain belül, megértették és maradéktalanul elvégezték a szerepük adta részfeladatokat, hogy együtt mutassanak a nézőre simán rákapcsolható módon irányt a gomolygó végkifejlet felé.
Mireille Herbstmeyer viszont megérdemel egy vastapssal megvastagított kiemelést. Hála neki, újra kellett definiálnom magamban a kiemelkedő alakításokról eddig összeállított képem és a mindenkori paralistám is átrendeztem, aminek mostantól kimozdíthatatlanul a tetejére került a félelmetes idős hölgy karaktere. A színésznő konkrétan bármiféle spec effektes turbó nélkül is komoly belső sikolyra kényszerített, ahogyan váltogatta a megjelenített énjeit, érzéseit, nem gyakran tűnt teljesen más valakinek adott jeleneten belül többször is. Valahányszor színen van, de még kamerán kívül tartózkodva is szinte tényleg földöntúli energiákkal uralja a teret és lehetetlen nem engedni neki. Vérprofin adja át azt a nyomorúságos és talajvesztett érzést, ami Emma karakterét is terheli. Betolakodik a cikázó gondolataid közé, átitatja őket sötét lelkével és nem ereszt. Folyton őt látod, őt várod a sötét sarkokban, felnyikkanó ajtók takarásában, az ágy alatt, a hátsó kertből előkúszó ködben. Ott van. Mindenhol. Még ha nem is. Bámulatos, amit részről-részre művel, kiismerhetetlen és akut szorongást kiváltó arcát, zsigeri hangját valószínűleg sosem fogom tudni/akarni elfelejteni. Kevesek sajátja az efféle magasságokra törő színészi játék. Felmosta velem a padlót. Köszönöm.

marianne-2-1568638493.jpg

A feloldások dacára valójában egy szusszantásnyira sem enged le, messzemenőkig intenzív élmény, ahol megtisztelnek téged és a zsáner nagyjait elmés, friss ötletekkel, amik nagy eséllyel maradandó lábnyomot hagynak a nézőben. A cselekmény szálai végig összetartanak, csak olyasmin hagy kérdőjelet, amin akar és amin te is akarod. Nekem nagyon fekszik a megbotránkoztató hangneme, tetszik, ahogyan magára formálja az innen-onnan összeollózott összetevőket és módszereket, ahogyan feltölti azok hézagjait egy jellegzetes, új aromával. Ízig-vérig francia. A Marianne egy biztos kézzel végrehajtott stílusgyakorlat, egy puhán, mégis kimérten kibontakozó haláltánc egy, a horrordrámai összefonódás kristályfényében derengő homályos bálterembe zárva.
10/10.

A Marianne MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!