Blade (Penge - 1998.)

blade_ver1_xlg.jpg
Nemrégiben teljesen elkapott valami semmiből jött érzés, hogy mihamarabb fel kell ülnöm a nosztalgiavonatra, megcsodálni egy letűnt kor panorámáját gondosan elraktározott emlékeimen keresztül. Jegyet is váltottam egy, tán meg sem történt előző életbe. Korosodó filmekről elmélkedni, pláne, ha ismert darabról van szó, általában nem egy hálás feladat. Egyrészt kimondottan könnyű az emberekben kialakult, jótékonyan romantizált képekbe gázolni, másrészt nehéz újat és másként mondani egy évtizedes, akár több évtizedes múltra visszatekintő alkotást illetően. 

A kezdetektől viszketett bennem a Blade címe, megkockáztatom, az egész időutazásosdit ő kényszerítette ki belőlem és nem fordítva. Különleges kapcsolat gyökerezik kettőnk közt, melynek igazi mibenlétét nem is nagyon tudnám megfejteni. Olyan nekem, mint egy legjobb barát, egy testvér, akivel, ha egy világ választ is el egymástól, érzem, mire újra találkozunk, még mindig ugyanazt jelentjük a másiknak, ugyanúgy számíthatok rá, bármi történjék is körülöttünk/bennünk/velünk az eltelt időben. Jókor, jó helyen, optimális csillagállás alatt kapott el anno, amit a legkevésbé sem bánok, így mindig bérelt helye lesz nálam a halhatatlanok közt. Azt gondolom, hogy az ember életében csupán pár darab ilyen fajsúlyos film létezik. Leírni is fáj, de 21 éves a Penge. Hihetetlen… Hová lett 21 év? Biztos vagyok benne, hogy valamennyien láttátok, éppen ezért a legkevésbé sem szeretném a szokásos vonalvezetésem tartani, színtisztán az akkori impulzusokra, gondolatokra és őszinte rajongásra koncentrálva szeretném nektek elmesélni, mit is jelent egy 31 éves felnőtt gyereknek mai napig ez a film. Előrevetítem, hiába vagyok túl legalább egy tucatnyi megtekintésén, rohadt régen láttam utoljára, de érintetlenül akartam hagyni, hogy együtt porolhassuk le. Se száraz információk, se kereszthivatkozások, se IMDb adatbányászat, átengedem 18 évvel fiatalabb jómagamnak a billentyűzetet. Sziasztok, mi pedig találkozunk egy következő bejegyzésnél!

blade-1200-1200-675-675-crop-000000.jpg

Általános iskola. Matek, talán angol óra utáni nagyszünetben lehetett az osztálytermünkben. Tökéletesen emlékszem a pillanatra, amikor egyik, akkoriban nálam jóval többet látott osztálytársam szegezte nekem a kérdést. A kérdést, mely most is tisztán csendülve vibrál dobhártyámon:

„Te láttad már a Pengét?”.

Nem voltam egy korán érő típus, nálam aztán mindenki előbb látta Spielberg cápáját, Freddy Krueger-t, vagy a terminátorokat. Akkoriban sorban néztem, amit családilag kölcsönöztünk ki a tékából, vagy a bolhapiacon vett, kétes eredetű kópiákat, esetleg valaki munkatársától szereztük be a másodállásában sokszorozott példányokat. Szóval nem válogattam, csak fogyasztottam, pontosan nulla tudatosság volt - pár kedvencet leszámítva - nézői szokásaimban.

„Te láttad már a Pengét?”

Nem láttam. A szünet fennmaradó részében elnyúlt arcom előtt elevenedtek meg vértől csatakos vámpírvadászok, az éjszaka kegyetlen teremtményei és végtelen háborújuk a nappal és éjjel folyamatos váltakozásának lassan kúszó határmezsgyéjén. Csak úgy villództak az infók: horror, vér, diszkó, titkos vámpírtársaságok, szennyes utcák, rengeteg kard és éles kütyü-mütyü, Wesley Snipes… Ettől a ponttól szemernyi kétségem sem volt, hogy legközelebb mit fogok keresni a kölcsönzőben, csak remélni tudtam, hogy bele fog férni az 5 elhozható lemezbe és átmegy a szülői előszűrőn. A többi pedig már történelem.

mv5bmgi3mdhjyjutmdbhmi00ytuzlwe4zjmtndmyntnlzwi4mtmxxkeyxkfqcgdeqxvyodczotm0ntu_v1.jpg
Közben eszembe jutott a költőibe hajló kérdés, hogy vajon miért nem készülnek ma már ilyen szinten bevállalós filmek, miért kell vért izzadva összehálózni azokat a darabokat, amelyek legalább az ősök lábnyomába próbálgatják magukat? Biztos, hogy csak a világ perdült egyet a tengelye körül, vagy jómagam változása, esetleg a kettő kombinációja okán kell ezt megélnem? Ugyan volt egy kor, amikor hétmérföld magasról tettem rá, hogy képregény adaptáció, vagy sem, ki rendezi, jelölték-e valamire, mennyire áll meg a logika talaján, koherens keretbe foglalták-e, kinek tetszik, vagy épp kinek nem, van-e szikrányi üzenete is… Lelkem legcsupaszabb valójában fordultam a filmekhez, ami megvallom, sokszor borzasztóan hiányzik. Azt hiszem, valahol ez a természetesség jelenti gyermeknek lenni. Bizonyos időszakaimban érzem, képes lennék megidézni ezt az állapotom, de piszok nehéz, egyre nehezebb. Ezzel együtt a szolgáltatói oldal sem a régi bakelitet játssza már. Legyünk őszinték, az autentikus, tökös akciófilmek régen kihaltak. A nem sokat, de bőven eleget vállaló sztorik, azok profi megvalósítása, odab*szó egysorosokkal tűzdelésük, pattogó ritmusuk, PC-mentes, kendőzetlen, koszos stílusuk sehol nincs már, csak az értelmileg leszállított humorral felpuhított látványpornó, a kínos bohóckodások. Ha van dolog, ami miatt hálás vagyok, az az, hogy a ’90-2000-es években lehettem gyerek. Persze minden korosztály így van korai éveivel, én bizonyos tekintetben mégis egyedülállónak és különlegesnek ítélem meg a két szomszédos generációéval, minden szerethető bugyutaságával együtt. Számomra ennek a korszaknak míg élek a Blade lesz egyik legfőbb filmipari nagykövete.

1118full-blade-_1998_-screenshot.jpg

Wesley Snipes számtalanszor brillírozott különböző akciófilmes alakok köntösében és bár roppant szoros a verseny, vitán felül Penge karaktere az, amelyre született. Szerepével való molekuláris szintű összeolvadását tekintve inkább használnám a "génmanipulálták" kifejezést, mint a születést. Az első képkockától kezdve a meg nem történt 3. rész utolsó mozzanatáig ráöntötték a modernizált figurát, ami a '70-es évekbeli felbukkanásakor még jobban hasonlított egy kokómámoros "groovy" diszkókirályra, mint a bő 20 évvel későbbi letisztult, hűvös halálosztóra. De mint minden más rajzolt hős, úgy ő is számtalan ráncfelvarráson ment át.

str2_wow3107blade_first_cn.jpg

Sosem fogom elfelejteni Snipes libabőrzéssel körbefuttatott, tekintélyt parancsoló első belépőjét. Az a mértanilag tökéletesen nyírt haj, az akkor irdatlan menő nonfikkal kivarrt test, a legalsóbb frekvenciatartományból felhörgő, gerincvelőt vibráló éjfekete Dodge Charger, a hófehér vicsorral világító fogsor, a szótlanságában büntető baltaarc, a talpig omló bőrbe csomagolt taktikai szerkó, sebészi pontossággal kimért mozdulatok, az a gyönyörű motívumokkal tarkított kard… ki ne akart volna akkoriban ő lenni? Bár javarészt napszemüveg mögül mélázott a szétporladó vámpírok levegőben örvénylő maradványai közt, hideg, állatias tekintettel morzsolta el ajkai közt 15-20 mondatát, vagy épp kifejezéstelen ábrázattal hallgatott/figyelt/ölt/mosolygott, állítom, akciófilmes szinten olyat produkált, ami mostani szemmel is túlmutat a korrekten. Nem csak színészileg, de harcművészeti ízelítőként sem volt utolsó. Az a lenyűgöző koreográfia örökre beleégett az agyamba. A mozdulatok jelentőségét nagyon jól egyensúlyozták ki, csak annyira vannak kitartva, hogy végig világos maradjon, ki, mivel és hogyan ápolja éppen a másikat, de még nem ment a dinamika és a hitelesség rovására. Egy pillanatra nem éreztem azt, hogy egy előre megírt formagyakorlat lejárásába biodíszleteket állítottak az elsülő kezek és lábak végpontjaira. Nekem mindez jelenti a karakter sava-borsát. A-Z-ig. Nem több, nem kevesebb. Snipes lehozta. Vagy inkább megteremtette.

Hogy a fényes teljesítmény vakító fehérsége átütő legyen, mindig szükséges egy mélységesen sötét ellentónus, azt pedig az akkoriban pályája zenitjét karcoló Stephen Dorff rendesen ki is maxolja. Néha már feltűnően ripacsban játszó színezettel, de még a jó ízlés határain belül, amit az újhullámos vámpír, Deacon Frost még bőven elbírt. Hiszen meg is követelte a felállás, Penge végleteken túl felrajzolt karaktere nem adhatta alább egy, a középértéktől ugyanakkora távolságra elhelyezett ellenlábasnál. Kellően visszataszító, sokszor mégis ijesztően szimpatikus sz*rházi, aki a régi módszereknek és szabályrendszernek búcsút intve próbálja átlépni főhősünk tűrőképességének határait.


Kettejük harca nem csak a szürke nagyváros szmogba burkolózó utcáit, dübörgő klubjait borította lángokba, hanem a szívem is. Válogatott akciójelenetek közt vezettek be egy jól felépített, csöppet sem elemelt világba, ami simán egy lehetne volna az általunk ismerttel. Fogalmatok sincs, meddig kerestem a járókelők nyakán a klántetkókat… Tavaly adtam fel végleg. 
De hiába a megfelelően komponált bunyó, karózás és vagdalás, a zúduló adrenalin elmaradna lüktető zenei megtámogatás nélkül, amit jelen esetben talán nem kell túlmagyaráznom.

blade.jpg

Bármiben fogadnék, hogy elkezdted dudorogni a diszkós jelenetét. Az a nyitány, az a belépő, az a f*szaság-faktor, az a pofaszaggató, késleltetett in medias res… Filmtörténeti alapkő. New Order – Confusion, barátaim… csak hunyd le a szemed. Add át magad neki egy kicsit. Várj még. Most pedig nézd meg a karod. Akinél nem jelentkezik akut szőrszálmerevedés, egy kicsit bújjon el a sarokba gondolkodni. Az utolsó, földi civilizáció bukásáig, míg egyetlen ember is talpon van, mindenki ismerni fogja a kultikus trekket, bármerre járjon is. Bevallani is félek, hányszor pörgettem le sulibulikon, vagy hány évig képezte akkoriban lejátszási listám kezdőcsapatának kapitányát. 

Fájdalom, de a speciális effektek persze finom fogalmazva is nagyon rosszul öregedtek, feltehetően nem egy kortárs Jurassic Park büdzséjéből gazdálkodtak a készítők. Felnőtt fejjel foltokban már inkább bájos, mint menő, de a mostanában részletgazdag 4K-ban nevelkedett fantáziánk igazán megelőlegezhet neki annyit, hogy odaképzeljük a remasterelt verziót. Azért ma is látni ennél még rosszabbakat is. Ennek ellenére kivetnivalót mégsem találok benne, mert a fokhagymás szíve és gyilkos odaadása érinthetetlenné teszi. Lehet kövezni.

peliculas-sobre-vampiros-que-no-se-comportan-como-los-tradicionales-blade.jpg
Biztos vagyok benne, hogy ezután újra meg fogom nézni és hasonló véleményen maradok, nálam egy időtlen klasszikussá lőtte fel magát az égre a nagy öreg, aki lazán tudna pár fogást oktatni bármelyik fiatalabb kihívójának. Csillivilli-gyermeteg Disney-Marvel, agyatlan, búval b*szott Warner-DC, impotens Sony, szabad beiratkozni egy szemeszterre... Előre félek a merchandising vezérelt Disney reboottól.

Némiképp elfogultan, de a realitások talaján maradva 10/8.

A Penge MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!