Apának lenni a legkirályabb dolog az életemben. A felelősségteljes férfiember szerepe persze nem mindig egyszerű, viszont rengeteg egyéb endorfinforrás mellett belsőzsebében csempészáruként cipelhetem magammal 2. gyermekkorom titkos vágyait, bebújva kislányom védernyője alá.

Építőkockák tengere, melyből sajnos pont kalózhajót kell emelni. A hullámzó háttal zenélő, kereken gördülő kukacot is kizárólag érte tologatom a szőnyegen. Elsőosztályú nasi- és ételmaradékok, amiket nyilván nem engedhetek kidobni. Legális Peppa malac és Manó Benő fogyasztás, csak mert ő akarja. A paletta pedig csak bővül és bővül… Például egy Nyúl Péterrel, amire a 2. percétől kb. rá sem nézett többet.

Viccet félretéve, általában nagyon fázom a cukipofi, beszélő állatos produkcióktól, de Nyúl Péter mégis eléggé megérkezett nálam. Már a mozikban látott trailere is tetszett anno, a CGI egészen pofás volt és egyetlen agykéreghámlasztó poén sem hagyta el a hangfalakat pár perc alatt. Kistacskó koromból csupán pár mesekönyv illusztráció derengett fel halványan, a történetei nem különösebben szőtték át korai éveim. Hatalmas nagy plusz pontként megjegyeztem magamnak még Domhnall Gleeson-t is az egyik főszerepben. Imádom ezt az embert, bármilyen szerepben is brillírozik. Ömlik róla, hogy élvezi, amit csinál, ettől lesz igazán élő a vásznon. A neurotikus, szerencsétlen balféket egyébként is kivételesen jól érzi (ugye, Star Wars?), engem legalábbis nagyon szórakoztat az ír mókus.

A tipikus nagyvárosi fickó megörököl egy békés, vidéki birtokot egy addig ismeretlen nagybácsitól, amit nyilván el akar majd adni. No nyűg, yes pénz. Kitatarozási szándékkal el is utazik a helyszínre, ahol hoppá, véletlen tök cuki a szomszéd lány, mocorog is a kémia menten. Egyetlen szépséghibája, hogy országos cimbije a kert végében húzódó erdő huncut lakóinak, akik történetesen az ő megörökölt veteményesébe járnak McDrive-ba. El is indul a kőkemény, meglepően erőszakos hadjárat kertért, élelemért, női kegyekért, családért, igazságért. Ábrázolt eszközeiben helyenként már tényleg Tom&Jerry jutott eszembe. Habkönnyű sztori, újraszkinelt Reszkessetek betörők stílusban, nyakon zúdítva némi szerelmi évődéssel, univerzális tanulságokkal, tök jó zenékkel, kimondottan kellemes humorral, pontosan elegendő játékidővel, korrekt színészi alakításokkal és az eredeti mű felé kifejezett alázattal.

Ahogy azt vártam, Gleeson alaposan megcsiklandozta az arcizmaim mosolyért felelős divízióját. A számítógépes trükkök és effektek pedig valóban kiemelkedők, szemet gyönyörködtető volt csak a bundák textúráját figyelni, az animált mimikákat, hihetetlen, hogy hol tartunk egyébként… Soha nem gondoltam volna, hogy valaha szemet tudok hunyni beszélő, kabátos nyulak, kalapos disznók felett, de meg sem kellett erőltetnem magam, lazán csúszott minden bájával együtt. Megtekintés előtt nem árt elfelejteni, hogy elsősorban gyermekek részére készült filmről van szó, így minden idősebbeket szórakoztató gesztus ajándék a készítőktől, szerencsére azonban nem bántak velük fukarul. 

Minden családi filmnek hasonló szívvel és pulzusszámmal kéne pörögnie. A gyereken kívül végülis mindenki élvezte. Életerős 10/7.

A Nyúl Péter MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!