Őszintén szólva szívesen meglapogatnék minden "szakértőt" egy döglött kuvasszal, aki letérdelt a szokásos trendből lehúzásnak és beállt a sorba, mert az vagy nem látott ki a szemén, vagy elfelejtette és/vagy meghazudtolta azt a 14 évvel fiatalabb énjét, aki 2004-ben tátott szájjal és szeretettel csordult szívvel nézte a vásznat 115 percen keresztül.

Azt gondolom, hogy 14 év alatt sokan sokféleképp öregszünk, van, aki kétszer annyit, van, akin nem fog az idő, és a kettő közti variációk széles spektruma. Ezzel csak arra szeretnék célozni, hogy aki szerint unalmas, vagy erőltetett volt helyenként a film, nem biztos, hogy abban kell keresni a "hibát", ha lehet ezt ilyesmivel illetni egyáltalán. Egy olyan világban, ahol már életünk legunalmasabb pillanatait is játszi könnyedséggel stimulálni tudjuk egy okostelefonnal, ahol az átlag hírolvasás már kimerül a főcímek végigpörgetésében, ahol minden tegnapra kell, ahol nem érünk rá 2 napot várni a megrendelt termékünk kiszállítására, ahol az agyunk keléstől-fekvésig elképesztő órajelen pörög stb... ott felmerülhet, a kérdés,hogy valójában nem mi és a környezetünk változtunk meg éppen csak annyival, hogy a nosztalgia által megédesített első rész abszolút méltó folytatása már nem ugyanazt az ízt prezentálja a nekünk? Ha valami pedig ezt a járulékos torzulásunkat nem szolgálja, hajlamosak vagyunk automatikusan megbillogozni.

Mert a vászonról bizony patakokban folyt le az odaadás, a téma és előd szeretete, a törődés, a komoly munka.
Az első 20 percben visszatérő elszoruló torkot, párás tekintetet és indokolatlan mosolygást produkált a szervezetem, ami azt gondolom, hogy eredmény, főleg, hogy nem aljas nosztalgia indukálással érte el.
A látvány gyönyörű, a humor nagyon működik (a Furis részeket kimondottan át tudtam már érezni), a karakterek még mindig zseniálisak, a film szíve a helyén van, intelligens, minden motiváció érthető, a szinkron 5-ös, tetszett a hangsúly áthelyezése a szereplők tekintetében is. Oké-oké, a végkifejleten nyilván sok lesz, aki nem fog annyira meglepődni, de könyörgöm, számoljuk már meg az évgyűrűinket... Rövidre fogva, A Hihetetlen Család 2 dalolva, könnyed léptekkel táncolt át az olcsó megoldások aknamezején. Csukott szemmel.

Jó volt látni, hogy létezik még az igazán jóra való törekvés egy folytatás esetében, hogy a profitorientáltság kivételesen nem vett végre erőszakot az etalonon hátulról, hintőporos... Na mindegy... Sőt, tett is hozzá valamit. Semmi egetrengetőt, de valamit, mindezt nagybetűs SZÍVVEL.

Számomra ez az élmény 10/10 pontot ért! Újfent köszönöm, Brad Bird!

A Hihetetlen család 2 MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!