Vannak napok, amikor csak úgy vagyok. Napok, amikor kontrollt vesztve járom körbe saját magam külső szemlélőként, s mélázom el az ismerős ismeretlen, ismeretlen ismerős világom felett. Az agy röviden elköszön, biztonsági mentést készít egy módfelett terhes időszak után, helyette pedig a gyengéd belső hangok susogásaira figyelek, hagyom, hagy vezessenek egy lépéssel beljebb húzva a kinti élet zajától. Ilyenkor szikrányit sem vágyom dogmákat döntögető titkok feltárására, vizsgálni egy mögöttes dimenzió kódolt üzeneteit vagy 20 percenként meghökkenni egy-egy észbontóan csavaros fordulaton.

Csak valami szépet szeretnék érezni, valami ragyogót, felemelőt, valamit, amit a hétköznapok csörtető forgatagában egyre ritkábban tapasztal az ember. Az ehhez hasonló napokra tartogattam A messzi Észak című, francia-dán szívdobbantót, amelyet negyedik éve tartottam az üveg mögött vésztartalékként, de most feltörtem egy kis pozitív lelki kisülésért.

Francia produkciókban általában ritkán csalatkozom, nem pláne a skandináv tájak érlelte történetekben. A kettő fúziós koktéljától pedig annak ellenére sem tudtam tartani, hogy az egyébként animációs szakemberként már sokat látott Rémi Chayé ezzel a darabbal esett át a rendezői tűzkeresztségen, a beharangozója első pillanatai ugyanis rögtön hátizsákjukba tömve vittek el magukkal a vadregényes sarkköri kalandok csontig hatoló fagypontja alá. Mi tagadás, a bemutatott 19. század korszakában bejárt szélsőségesen zord helyszínek a csodálatosan szép rajzokban megelevenedve megcsáklyázta a szívem. Az 1880-as évek végét tapossuk a cári Oroszország örökké háborgó történelmének egy új hajnalán. A krími háború elvesztésével rengeteg, addig elérhetetlen lehetőség nőtt ki a földből hirtelen, az akkor már haladéktalanul bevezetett orosz reformok nyomában. Az ország, főleg a nagyvárosok rohamos iparosodása új távlatokat nyitott nagyon sok területen, úgy a tengeri közlekedésben is, aminek alapgondolatát fel is karolta a rajzfilm kiindulásnak.

A fényes köztiszteletnek örvendő Oloukine kapitány számtalan utazásával és kutatási eredményével öregbítette a Birodalom hírnevét és segítette tudományos munkáját. Páratlan tapasztalatával összefonódó, megingathatatlan kitartását egyes irigy hangok szimpla megszállottságnak titulálták, de ő minduntalan rácáfolt a hangulatkeltőkre, mígnem az Északi-sark meghódítására tett kísérletéről hosszú idő elteltével sem tért vissza az akkor rendelkezésre álló legmodernebb technológiák kovácsolta hajójával, a Davai-al. Mint rendesen, a kárörvendő vijjogás erőre kapott felsőbb körökben, ami minden szavával mocsokkal fröcskölte be neve patyolatát. Az arisztokrata család és nagyapja hírnevének csorbítását nem tűrő Sasha, Oloukine kapitány kisunokája az egyetlen, aki nem hajlandó tétlenül hallgatni a légből kapott, rosszmájú találgatásokat az expedíció kudarcáról és a végsőkig hisz nagyapja sikerében, s abban, hogy dörmögő hangja újra felcsendülhet fülében egy hosszú ölelés örömkönnyes kíséretében. A kicsi lány fittyet hányva atyai szigorra, az út veszélyeire, csekély esélyekre, magányos nyakába veszi az orosz tél reszkető tájait, hogy visszaállítsa a számára legkedvesebb ember tépte fájdalmas hiányt és tisztára mossa legendáját.

 Megrendítő mese a szeretet mindent átható erejéről, az előítéletek falának tégláról téglára való lebontásáról, fáradhatatlan kitartásról, emberi mivoltunk törékeny határairól, becsületről. A történet szögegyenes utat jár be a célhoz megérkezve, lépésről lépésre lefejtve a tomboló hóviharok vaskos rétegeit a sűrű takarásában derengő részletekről. Felesleges szószátyárkodás helyett az első pillantásra akár elnagyoltnak, durvának is mondható, kréta hatású kontúrok által közrefogott, fakó pasztellszínekbe öntött képi világ kalauzol minket az események közelébe. Sosem gondoltam volna, hogy harsány színek használata nélkül is ennyire intenzív, könnyen átérezhető és magával ragadó atmoszférát lehet húzni a szemünk elé, ami önmagában, szavak nélkül képes egy szélesre tárt érzelmi skálát bebarangoltatni a nézővel. A pislákoló reménysugár és kiolthatatlan meggyőződés legutolsó szálaiba kapaszkodó gyermeki ártatlanságon keresztül ellene megyünk a logikával és racionalitással kikövezett hétköznapi észjárásnak, amely temérdek lehetőség ajtaját hagyhatná rejtve a megkérgesedett lelkületű, kipróbáltabb korosztály számára a fiatalabb gazdatest trójai falova nélkül. Jellemzően hanyagul alábecsüljük a szeretet nyelve és a pozitív gondolkodás másokra gyakorolt erős hatóanyagát. Miképp a gyűlölet gyűlöletet szül, úgy a gyengédebb érzelmi húrokról őszintén pendülő impulzusok is képesek eredményesen reprodukálni magukat a megfelelő táptalajba plántálva.

Ennél fogva Sasha egy szempillantásig sem kételkedik célja elérésében és eltántoríthatatlanul araszol mind fizikailag, mind jellemfejlődés tekintetében a hófödte kietlenségbe veszett Davai felé, aminek kutatási expedíciójához megnyeri a legmakacsabb ellenzőit is, ha kell. Bár nem kis segítségére van a cár által meghatározott busás nyomravezetői pénzjutalom is, amikor a vészfékező életösztönök megragadják a kormányrudat a földi javak megszerzésére vágyakozó gyarló ész felett, mégsem az anyagi jólét víziója fogja tovább hajtani a sokadszor is térdre kényszerített utazókat, hanem a példamutató emberség, pár jó szó, a belülről fakadó áldozatkészség és a kikezdhetetlen hit.

Klasszikus tanulságokat kioldva, ismerős útkeresést kínál nekünk Rémi Chayé, aki egy centivel sem akart többet markolni, mint amennyi egy impozáns tanmeséhez szükségeltetett, a kötelező elemeket pörgette a maximumra és lehelte bele a szívét, ami egyszerre erőssége és néhány ponton Achilles-ina is. Remekül hagy időt és lehetőséget elmerülni a szereplőkben, anélkül, hogy istenigazából több derülne ki róluk, mint ami feltétlenül szükséges a kalandjuk előremeneteléhez. Amit megmutat, pont elég, pont megmozgat, pont eléri, amit akar, de a fellobbantott érzelmi étvágy és kíváncsiság nem mindenkinél fogja ennyivel beérni és igenis többre vágyna egy egyenes vonalú, egyenletes cselekményvezetésnél, ahol már szinte a start mezőről látható a célszalagon túli végkifejlet. Mindez azonban abszolút megbocsátható húzás a gyönyörű kivitelezés és a gazdagon szórt vizuális kreativitás oltárán. A korrekt összképbe viszont némileg sajnos belemaszatol itt-ott az egyébként többnyire kiváló zenei világ esetlen túlkapása, amikor alkalmanként pornós lounge-ba csapott át az aláfestés hangzása. Picit lepattint, de semmi helyrehozhatatlan...  

Néztem volna még, éltem volna még. Egy többnek érzett, de jogos 10/7. Kimondottan szerettem.

A messzi Észak MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!