Hónapok óta lépem át, kerülgetem, nézek át rajta, magyarázom kifele, valahogy mindig sikerült valaminek betúrnia magát elé, de ő csak némán figyelt és várt. Mindketten tudtuk, bármennyire is odázom, az idő neki dolgozik.
Sokszor érzem, hogy lassan rámszakad a padlás a törlesztésre váró filmek türelmetlen súlya alatt. A helyzet egyébként tényleg nem irigylésre méltó, jobbára ugyanis olyan művek alkotják ezt a kritikus, majd’ behozhatatlan tömeget, melyekről messziről ordít, hogy még a ráfordított időt, tán a…