Kedvelek néha nem nagyokat érezni és migrénig kirakózni, vagy tövig rágni a körmeim. Nehezebb napokon, heteken átmanőverezve, midőn asztráltestem már hányni sem tér belém, és a tükörképem sem integet többé vissza, jobb gyógyírt keresve sem találhatnék egy szimpla feel-good filmnél. Se ő, se én nem akarunk mély érzelmeket, bonyodalmat keverni a kapcsolatunkba. Ezeket hívom én csak audiovizuális egyéjszakás kalandoknak. Nem várt észlelés, plátói vonzalom, röpke puhatolózás, pár órás aktus, merengő szusszanás, tiszta elválás, vissza pedig soha nem nézünk. Kellemes emlék vetette hullámként fodrozódik a feledés feszes víztükre felé. Másként nem működik.

E népes tábor legújabb telepesét ezúttal a rendezőveterán Tom Tykwer (A lé meg a Lola, A parfüm: Egy gyilkos története, Felhőatlasz…) szállítja Tom „bármiteladok” Hanks főszereplésével. Míg a direktor – fikarcnyi kivétellel - igazán sosem az én ízlésemnek megfelelő irányzékkal működött, Hanks-ről tényleg azt gondolom, hogy nincs az a szerep és film, amit ne tudna elvinni sokat látott hátán. Leghalványabb jelenléte is pulzál valamiféle sajátos bájtól, belülről fakadó, természetes hitelességtől. Legyen akár ostromolt teherhajó kapitánya, hős pilóta, zavart fiatalember, idegen terminálban ragadt hontalan, felnőtt gyerek, felelősségteljes bérgyilkos, sokkolt szomszéd, közlegénymentő, vagy partra vetett FedEx ügynök - órákig lehetne sorolni -, maximális, de legkevésbé sem tolakodó erőbedobással száll bele szívünkre csatlakoztatott könnyzacskóinkba. Meggyőződésem, hogy alakításait illetően ez a fajta színvonal nem a puszta véletlenek összjátéka. A magánéletébe engedett pillanatok alkalmával egyértelműen kirajzolódik a kézzelfogható, hétköznapi hős, az egyszerű közember, a rokonszenves és ismerős ismeretlen figurája, ami köré egész karrierje során tégláról-téglára építkezett. Önkéntelenül is mosolyra húzódik a szívem, ahogy nézegetem a közvetlen lazaságtól és életigenléstől nevető képeit. Pózol a lengyel rajongóitól kapott Polskijával, meglepi szelfiket gyárt egy mocsárrészeg srác mobiljával magukról a kocsmában és úgy általában nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a legmenőbb photobomb szakon doktorált summa cum laude. Ahol tud, ott barátkozik, gratulál, köszön, örül, kezet ráz. Az egész élete egy hatalmas Tom Hanks film. Vagy maguk a filmek Tom Hanks életének kivonatai? Alakításait épp akkora spektrumon mozgatja, hogy hasonlóságuk ellenére valamely tekintetben mégis megmutasson nekünk magából valami új árnyalatot. Az efféle sikerhez szervesen hozzájárul a választott témák változatossága és azok átgondolt kidolgozása, ami törvényszerűen nem rezeghet örökké azonos frekvencián. Elkerülhetetlen 1-2 mellényúlás, még ha azok nem is a klasszikus értelemben vett lepattanások. Fenntartom, hogy egy gellert kapott Hanks műnél soha rosszabbat…

Alan nem fiatal. Nem sikeres. Sem szerelemben, sem karrierben, sem egészségben. Két lépéssel mindig lemaradva egy életen át kergeti saját magát, de hogy ki ő valójában, tán sosem értette meg igazán. Hamis képeket lenyomni saját torkunkon, majd kitartóan üldözni azokat, piszok nehéz. A szembejövő döntési pontokon sosem jön meg a magától értetődő helyes út sugallata, a zsákutcák pedig csak szaporodnak. Átérzem. Létének sikere lányával való bizalmi viszonyában mérhető, az egyetlen dolog, ami mindennapjai hajtóanyaga.
Egy új kitörési lehetőség hullik váratlanul az ölébe, amikor főnöke a mélyvízbe talpalja. Az egykor elismert sales ügynök mára zátonyon rozsdáló pályája kap egy utolsó esélyt a vízrebocsátásra: a telekommunikációs rendszerekkel foglalkozó cége megbízza, hogy talicskázzon be egy hologram konferencia technológiát a szaúdi uralkodó épp kiépülőben lévő üzleti szuperközpontjába. Most bizonyíthat magának, lányának és főnökének. Már minden elő van készítve, mindössze egyetlen, az uralkodó előtt előadott sikeres prezentáció választja el mindettől. Mi baj lehet?

Ahogy az várható volt, a jetlag és a kultúrsokk kézenfogva, széles vigyorral öleli át az amerikait már a kezdetektől. Elindul hát a hajsza az uralkodó, wifi, határidők, találkozók stb… után, ami sokkalta bonyolultabb feladatnak ígérkezik a helyszínen szembesülve vele, mint az elsőre tűnt, pár kontinensről arrébb. Mélyebben nem is folytatnám, mert elvenném azt a keveset is tőletek, amit a film még tartogat.

Lényegében egy átrajzolt és legyengített „Lazacfogás Jemenben” (Salmon Fishing in the Yemen – 2011.) szemtanúi lehetünk, ami kizárólag annyit akar a Közel-Kelet problémáiból és kihívásaiból elénk tárni, ami elegendő egy kedves kis történet hátteréül, ami kiszolgálja humorát. Cselekménye elég szerteágazó, melyben egy ideig vártam valamiféle összefutásra, de kénytelen voltam felismerni, hogy ez nem az a film. Kicsit átverve éreztem magam, hogy a biztonságos, sekély vízben marad végig, a tetejében pedig nem igazán olyan irányokba kanyarodik, ami elé leültetett. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy végeredményben nem tetszett, mert végignézette magát, éreztem, jól esett. Ha az ember különálló etűdökként tekint a futtatott szálakra, mint egy belső harc, útkeresés elemeire a boldogsághoz, rögtön átrendeződik az egész. 
Az alakítások egyébként teljesen rendben vannak, hihetők a kapcsolatok, működnek a jelenetek, melengető a visszafogott humora, Tom Hanks pedig újfent kiváló Tom Hanks. Ami szinte rögtön feltűnt, hogy a 62 éves színész mennyire jól néz ki. Le kellett csekkolnom még egyszer, hogy mikori a film, szemre vagy 10 évvel ezelőttinek is simán elmehetne.

Egy kedves kis mese ez, nem több. Én tudtam szertetni, de már fogyaszás után elkezdett fakulni.
Somolygós 10/6.

A Hologram a királynak MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!