A mindennapok szokásos forgácsolódásában időről-időre felmerül a sürgető igényem valami pozitív, érzelmi atomtöltetre, mely lelkileg visszalök az alapértelmezett beállításaimra és azon túl. Hasonló esetekre tartogatott vészforgatókönyveim közt örökös opcióként hever gondolati asztalomon Brad Bird egy pontosan 20 éves, író-rendezői debütálásának csupaszív teremtménye.

Megható, értékes tartalmat közvetítő rajzfilmek szerencsére a vásznak gyakori vendégei és bizony nagyon szoros a harc a legjobbak közt az élbolyban. Bármilyen kemény is a küzdelem a mezőnyben, néhányuknak nálam mindig lejteni fog a pálya. Dobogósaim egy része nagy eséllyel azok közül kerül ki, melynek készítésében Bird bármilyen minőségben szerepet vállalt. Kivételesen jó érzékkel beszél egy érzelmi nyelvet a nézőközönséggel munkáin keresztül. Kiválóan fogja meg ábrázolt karakterei lényegét és a köztük húzódó viszonyokat, mindezt pedig kellemes ízfokozóként szolgáló helyzetekkel főzi ki, ismerős, hétköznapi stílusú, átgondoltan szellemes párbeszédekkel fűszerezve. Az eredményül kapott, tálalásra kész humora közvetlenül sosem rekeszizmainkat ingerli, előbb beragyogja belsőnk minden rejtett szegletét és onnan indítva fakaszt őszinte mosolyra, nevetésre. Ettől lesz hihetetlenül jól működő család az a Hihetetlen család, vagy épp ettől lesz olyan szuper szerethető haverunk a Szuper haver. Szíve mélyén bármelyikünk ilyen barátra, hősre vágyik.

Az ’50-es évek Amerikáját éljük egy poros, kikötői kisváros lassú folyású mindennapjaival, ahol a legnagyobb izgalmakat az esti híradó és a megrendelt kávéból kifelejtett cukor okozza a parti étkezdében. Rockwell maga a megtestesült, nagybetűs béke szigete, ahol mindenkinek kijár az amerikai álompitéből egy-egy piciny szeletke. Bár közelében sem voltam az ’50-es éveknek, főleg nem az amerikainak, megkockáztatom, hogy gyönyörűen kivonatolja a korszak esszenciális körvonalait. Az ember szíve önkéntelenül is megdobban, bepillantva e múltszázadi idill életképeibe. A harmónia kirakata mögött azonban folyamatosan pulzáló jelenléttel, lassan mérgezi a légkört a hidegháború gomolygó fellege. Kiélezett fegyverkezési- és űrverseny a szovjetekkel, virágzó atomkorszak, a hétköznapokat átszövő, tudatalatti félelem és paranoia, összeesküvés elméletek tajtékzó serege, harsogó propaganda, fullasztó tudatlanság. Ilyen, gyermekként felfoghatatlan szélsőségek uralta időszak közepén cseperedik főhősünk, Hogarth Hughes, akit magára hagyott édesanyja keretez és óv rendületlenül.

A film nem vár sokat a felütéssel, egy féktelen vihar közepébe rögtön ledob pár tonnányi, tömény aggodalmat Rockwell partjaitól nem messze, aminek szemtanúja lesz a helyi öreghalász. A helyzet hamar eszkalálódik, ahogyan terjednek az elképesztőbbnél elképesztőbb találgatások, és szaporodnak a környéken felbukkanó, igen furcsa jelek. Ufó? Lezuhant műhold? A kínaiak? Meteor? Annyi biztos, hogy magától nem tűnik el egy traktor motortere, de az antennák sem a tetőkről. Hogarth egy titokzatos szabotázs által megszakított horrorfilmes éjszakán az erdőbe vezető, gigantikus nyomok után veti magát. A képregények prosperáló aranykorában nem meglepő, hogy túlfűtött fantáziájától hajtva a legkisebb kérdőjelekre is a füzetekben keres racionális magyarázatot. Arra talán még ő sem számít igazán, hogy felpöckölt gyanúja beigazolódik és 30 méternyi bizonyíték hajol majd fölé azon az éjjelen. A pusztítási ingert kiváltó félelemtől még tiszta, gyermeki érdeklődés végül dominánsabbnak bizonyul életösztöneinél is, bátran tesz egy lépést az intergalaktikus találkozás felé. Egy váratlan incidens kapcsán erős kötelék kezd el kibontakozni egy csonka család porontyaként számos sérülést magával cipelő, szeretetéhes kisfiú és egy világűrből érkezett, idegen óriásrobot közt.

Idővel a rejtélyes esemény híre eljut egészen Washingtonig, ahonnan ki is küldenek az ügy felderítésére egy, a hivatása mellett végletekig elkötelezett, eredményorientált kormányügynököt, aki a kezdeti hitetlenkedés után kíméletlen tempóban indítja meg nyomozati tevékenységét, hogy azt tegye, amihez a legjobban ért: megvédje a hazáját. Bármi áron. A negédes máz mögé húzódó, fölényes és önelégült Kent Mansley karaktere jelenti a legfőbb humorforrást, nettó aranybánya az ember. Minden szembejövő szereplővel olyan reakcióra lép, hogy nem lehet vele betelni. A tökéletes hatásfokot persze Hogarthal való összekülönbözésekor éri el, nagyon szórakoztató játékot űznek egymással. Ami kimondottan tetszett benne, hogy úgy gonosz, hogy nem gonosz. Bizony zokszó nélkül meg tudtam érteni az összes indíttatásával együtt.

Feszes fogócska veszi hát kezdetét az idővel, szűkülő térrel és lehetőségekkel, miközben egy ártatlan fiatal és a rendszer által kézivezérelt figura szemén át is megismerhetjük robotunk két, egymást kizáró alternatív jövőképét. Ész kontra szív. Tényszerűség kontra naivitás. Félelem kontra szeretet. Befolyásoltság kontra érintetlen ítélőképesség. Ellenségkép kontra barátság. Pusztítás kontra elfogadás. Gyönyörű történet rajzolódik ki a különböző aspektusok viharában, ami senkit nem fog parlagon hagyni lelkileg.

Minden alkalommal ellágyít, bármennyire is leegyszerűsített üzenetekkel van csőre töltve. Varázsát nem töri meg hanyagul odavetett stílussal, hanem finoman magához ölel és lélekben visszarepít azokba az időkbe, amikor még ki merted mutatni az érzelmeid, nem volt ciki gyengének látszani, nem kellett szégyellni az arcon lebukfencező könnycseppeket, amikor még képes voltál a legapróbb dolgokban is meglátni a csodát. Ha rád tud csatlakozni a folyamat elején, biztosan nem fog elengedni a lezárásig, ahol fokozott intenzitással rohanhat meg a felszakadó katarzis. A rendező nagyon jól szorítja össze a hurkot szereplőink körül, ügyesen zsonglőrködik a különböző hangvételekkel. Nincsenek egyoldalú, eredendően gonosz, vagy jó karakterek, életszagú reakciók és motivációk faragta viszont annál inkább, melyek segítségével folyamatos vigyorgás kíséretében nősz össze az eseményekkel, magadénak érezve annak minden molekulányi töredékét. Külön bravúr, hogy nem merengünk senki múltján, kimondatlan marad ezernyi jelenre ható tényező, hogy a lehető legtisztább formájában és a legrövidebb úton érkezzen meg hozzánk a rendező mondanivalója.

Ennek ellenére a viselkedésmintákból és halvány metafizikai jelekből következtetve mintha a kezdetektől birtokában lennél ezen információknak. Önálló, hiteles univerzum bővítésre bíztat, amihez remek, rejtett sorvezetőt ad. Számomra ez jelenti Brad Bird zsenialitását. Érdekes, hogy bár a 2016-ban Blu-ray-en kiadott „Signature Edition” verzió plusz jeleneteiben kapunk már némi betekintést robotunk múltjába egy rémálmon keresztül, ez szerintem inkább elvett valamit az egészből. Van, hogy nem kell megmutatni mindent. Az viszont elismerésre méltó és lélekmelengető, hogy Bird ezen jelenetek megalkotására az eredeti stáb elérhető tagjait verbuválta össze és két olyan ötletet valósítottak meg, amit anno idő és anyagi kapacitások hiányában nem tudtak már vászonra vinni. Felemelő adalék. Micsoda eufórikus nosztalgiában telhetett a munka minden perce. 

Mit sem érne, sőt, működésképtelenné válna az egész recept a káprázatos rajzok nélkül, amiknek hála olyan kifejező, magától értetődő, szinte megfogható lesz a világa, hogy bámulatos. A papírra vetett vas monstrummal konkrétan szélesebb érzelmi skálát tudnak megjeleníteni, mint sok valódi ember körülöttünk. Rendkívüli báj jellemzi a látványt, igazából megmagyarázni sem tudom az eredetét, de nekem valamiért a klasszikusokhoz mérten is különlegesen szépnek tűnik. Piros pont illeti továbbá a magyar fordítást és szinkront, hibátlan munka, ami észrevétlenül illeszkedik a karakterekhez az első perctől az utolsóig. Fun fact: azt tudtátok-e, hogy Vin Diesel böhöm, morgó, gyér eszközökben válogató szinkronszerepei nem a Galaxis Őrzői Groot-jával kezdődtek? Bizony…

Kristálytiszta, romlatlan barátság meséje ez, melynek bármiféle bonyodalmat indukáló vonása csupán reakció egy feléjük tett, fenyegető lépésre. Fokozatosan szennyezi be az emberi kicsinyesség, hatalmi erődemonstráció és az ismeretlentől való kétségbeesett félelem, amely spiráljából csak egyetlen, fájdalmas kiút vezet.

10/10

A Szuper haver MAFAB adatlapja

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon is!