Primal s01e01-e05 (2019.)

mv5bndfhzdezywmtyzu5nc00mde5lthhotmtndviyjmxmde2ogrlxkeyxkfqcgdeqxvymtmxodk2otu_v1.jpg

Talán nem rugaszkodom el túl messze valóságunk felszínétől az állítással, hogy Genndy Tartakovsky korunk legmeghatározóbb rajzfilmeseinek egyik legeredetibb szemléletű mesterembere. Nyúljon pezsgő fantáziája bármely eldugott rekeszébe is egy pikáns koncepcióért, életre keltésében sem fog belesüppedni a hétköznapi alkotások kondicionálta, eltompult ingerküszöbök szolgai cirógatásába.

Megragadó kísérleteiben gyakran házasít különböző súlycsoportú hangvételeket és megfelelő horderejű üzeneteket, amiket finomhangolt érzékkel képes optimális intenzitáson tartott képi ábrázolással, páratlan hangzásvilággal, egyedi karakterekkel és kreatív ötletekkel megtámogatni. Igazi ütőkártyája, hogy a látszólag megcélzott korcsoport szomszédos generációi is ugyanúgy találhatnak maguknak ide-oda elbújtatott ínyencségeket. Mivel Tartakovsky temérdek stílus asztalán otthagyta már jellegzetes névjegyét, alighanem sokatokat elkísért életetek egy szakaszán valamely kifogástalan rajzolványa, akár csak pusztán atyailag koordinált patronáltja, aminek különleges aromái tartósan átjárták emlékezetetek szövetét. A teljesség igénye nélkül: aranyos családi mozinak ott a Hotel Transylvania 1-3, kezdő kamaszok suli utáni levezetésére Dexter laboratóriuma, Pindúr pandúrok, érettebb ínyenceknek Samurai Jack, abszolút beteg felnőtt tartalomnak Korgoth of Barbaria, a Star Wars elkötelezett hitközösségeinek pedig SW: Klónok háborúja. A felvonultatott műfaji diverzitás ellenére alkotásai egy valamiben vitathatatlan egyezést mutatnak: a színültig beleadott szívben-lélekben. Szerencsére a családbarát sorminta ezúttal megszakadni látszik, végre valahára feltépte ketrecét egy veszett vadállat is a Primal képében, aminek eljöveteléért minden nyers naturalizmusra kiéhezett felnőtt gyerek és gyerekfelnőtt remegett a várakozástól.

primal-episode-3.png

Adagolásában azonban kicsit szokatlan trendet/kényszermegoldást gyanítok kibontakozni, mert az Adult Swim-nél olybá tűnik, hogy a Rick & Morty és Primal példája után tipikussá válhat a teljesnek tekinthető évadok feldarabolása, majd azok elcsúsztatott élesítése az előfizetők részére. A szolgáltató kínálatába ékelődő sorozat nyitányának ugyanis egyelőre csak az első fele debütált tavaly októberben. Mindenesetre a megszellőztetett információk szerint a folytatás valamikor idén tavasszal ugrik el a rajtkőről, amikor újabb 5 részben kapjuk majd meg a bemutatkozó kaland hullámvasútjának maradék le/felszálló ívét. De hát legyen ez a legnagyobb bibi a képletben, csekély ár a pazar végeredmények ismeretében.

Volt egy kor, amikor a röpke múlandóság hatályos definíciója szinte egyet jelentett az elérhetetlen örökléttel. Volt egy kor, amikor a zsenge szempárok felnyíló világa nem az élethez való jog, hanem a kegyetlen, de igazságos sors ajándéka, egyszersmind csapása volt. Egy kor, ahol a létezés legtöbb formája szűkre szabott szavatosságú porhüvelybe száműzetett, eredendően veszélyben fogant, veszélyre született, s veszélyben hunyt ki. Egy kor, amikor az időt magát nem pénzben, egy megfoghatatlan értékben fejezték ki, hanem 1-1 órányi, talán napnyi ellépést hozott a vakon arató halál ezer agyarban csattogó pofájától. Egy kor, midőn az emberi faj nem a bolygó kiegyensúlyozott ökoszisztémájának önpusztító orgyilkosa, hanem szervesen beépült alkotóeleme volt. Egy kor, amiben fokozatosan ébredező értelmünk az élővilág trónjára emelt minket, határtalan gazdagsága mindenható királyokká tett, idővel pedig nyomorult élősködőkké silányított lassan. Volt egy kor, amikor még nem vágtuk le magunkról dacosan az anyatermészet ölelő kötelékeit, tiszta szimbiózisunk fontossága és tisztelete magától értetődő, ösztönös vonásunk volt.

rk6onzgbutzwvoglhe4vewrktgb.jpg

A Primal idővonalunk felfoghatatlan távolságainak megcsavart hírnöke, mely kissé (nagyon) összekuszálva a földtörténeti korok és a vadul szárnyaló fantázia határmezsgyéit, törzsfejlődésünk egyik legádázabb periódusát hivatott kijelzőinkre idézni. Az elfeledett kövületekbe börtönzött múltunk tudományosan megállapított kronológiája egy szemvillanás alatt oldódott egybefüggő ősmasszává, ahogy Tartakovsky a közepébe csöpögtette karakteres képzeletének gondosan kiméricskélt adalékait. Az evolúció töretlenül zakatoló folyamatainak lenyűgöző terméseit és azok vastagon kiszínezett változatait eleveníti meg eltátott pupilláink előtt, olyan pompás élőlények és hajdan letűnt tájak képében, amik legalább annyira létezhettek is az idők kezdetén, mint sem. Ezek a viszonylag sűrűn - leginkább konstans - alkalmazott jótékony összemosások és jó érzékkel elkövetett tupírozások pedig épp akkora hévvel lódulnak csak meg, hogy a történelem előtti színfalak közt nyáladzva-bámészkodva ne hassanak teljesen tájidegennek, hiába rontanak egymásnak több szempontból is kérdéses teremtmények, kérdéses találkozások során. A tökös recept viszont gyönyörűen összeáll egy elképesztően ínycsiklandó bőségtálban, ami teljeskörű válogatást nyújt a mindenkori rajzfilmkészítés legszebb bravúrjaiból.

primal-episode-1.png

Egész érák mixtúrája szippant magába, ahol a fülledt bioszféra nehéz párafüggönye mögött igen egyszerű, ma is érvényes szabályrendszert járt ki magának a túlélés művészete: mindig van egy nagyobb hal. A pozitív beválási esélyek innentől kezdve azon múlnak, hogy mennyire hatékony eszköztár adatott meg kéz a kézben élni a halállal, vele szemben erőfölényt, esetleg abban alulmaradva praktikus elkerülő manővereket kialakítani. A még igen szerény verbális képességekkel megáldott, de már bőven felegyenesedett verzióra frissült ősfőhősünk vérszomjas dinoszauruszoktól, tonnás óriáspókoktól, roppant mamutoktól és rahedli más, gigászi fenevadaktól hemzsegő vidéken próbál meg talpon és lehetőleg egyben maradni. Ebben mindössze befordítható hüvelykujja, valamelyest kiszélesedett értelmi palettája, eszközhasználati készségei, valamint pattintott kőhegyű lándzsája van segítségére. Ilyen komoly helyzeti ellenszélben vajmi kevés esélye mutatkozik megérni halántéka őszbe fordulását, tarsolyában azonban gazdagon tart lépéselőny kijátszásához szükséges technikákat vészhelyzeti forgatókönyvek esetére, hogy ne váljon túl könnyen kiéhezett hüllőszemek fókuszáló tükrében felcsillanó zsákmányállattá. Senkit ne tévesszen meg a látszat, Spear (így keresztelték el a készítők) tűréshatára, fizikuma, leleményessége, kitartása, érzékei inkább állatias, mint emberi volta szívós egy bestiává teszik, aki a legkiélezettebb szituációkban is képes a veszni látszó küzdelmet egy szekundum alatt 180 fokkal megfordítani. Az archaikus carpe diem jegyében se ideje, se igénye nincs napi rutinját kimozgatni abból, amire a sors szánta és csiszolgatta, amihez a legjobban ért. Vadászik. Sokat. Aztán megint, majd megint. A hosszú évek szüntelen megélhetési gyilkolása alatt veszedelmes fegyverré faragta magát, de mint minden tökéletesnek tűnő dolognak az életben, neki is megvan a maga láthatatlan hajszálrepedése sziklakeményre edzett felületén, ahová csak idő kérdése, hogy beszivárogjon a víz egy óvatlan pillanatban és szétfeszítse mindazt, amiben mindig is hitt. Az irgalmatlan végzet egy napon aztán be is talált oda, ahol a legjobban fáj, egy csapásra kirántva lába alól a biztos talajt. Még mielőtt totálisan összerogyva végleg átadhatná magát léte szilánkokra hasadó eróziójának, az elképzelhetetlen kínok szilaj hullámai nehézkesen megszelídülve belesimulnak az elfogadás keserédes békességébe, ahogy új, addig ismeretlen megpróbáltatásokkal kikövezett kalandokra robbant bejáratot a sors. Olyan, korábban nem tapasztalt mélységű belső utazásokat fog tenni, melyek soha jelentősebb döntési helyzetekbe és szerepkörbe sodorják, amik a felettes erők által elrendelteken kétségkívül jócskán túlmutatnak.

maxresdefault_2_1.jpg

Ember és Tyrannosaurus Rex korábban viszonylag fehérhollószám kötött egymással gyémántkemény bizalmi egységet, hovatovább barátságot, de a szükség és a rokontraumák horzsolásai végül ösztönösen törvényt bontanak. A szívszaggatóan durva felütésből kirobbant egyszemélyes hadjárat ennek köszönhetően csakhamar átlényegül egy vérmocskos, öngyógyító road movie-vá, hiszen a fájdalmat és a gyászt lekísérő érzelmek olyan közös nyelv, ami masszív hidat ver félember és őshüllő közt. A legalább annyira törékeny, mint bizarr szövetségükben beteljesített bosszú viszont legyen bármilyen édes, egyikük számára sem hozza meg a dicsőítő feloldozást, mivel ezután ugyanúgy át kell esniük egyik napból a másikba. Ha tudat alatt is, de új célokat, új örömöket kell megfogalmazniuk maguknak, hogy értelmet nyerjen az értelmetlen. Ad hoc párba verődve pedig mindez még a kölcsönös fajközi súrlódások ellenére is sokkal inkább élhető opciót ajánl, mint együttélni a külön utak mentén rejtőző fenyegetésekkel és a molekulánként felmorzsoló magánnyal. A helyzet adta rögtönzött szövetség, majd később példaértékű ívet beutazott barátság korántsem nevezhető zökkenőmentesnek, folyamatos pozícióharc dúl a felszín alatt és nem ritkán felette egyaránt. Hiába a minden zegzugot belengő elmúlásszag áporodott fojtása, amiben a végelgyengülés kevesek kiváltsága, a két fős falka vezérének személyi kérdése nem tűr halasztást. Impozáns rajzok leheletfinom rezdülései mesélik el valami gyönyörű dolog születését egy kegyetlenül nyers, félfiktív korszak baljós keresztvizében fürösztve.

screen-shot-2019-11-14-at-7_59_45-am.jpg

Valójában tehát semmi másról nincs szó, mint elég lazán, inkább csak érzelmi vonulatában összekapaszkodó epizódok családjáról, amik akár önmagukban is remekjól fogyasztható módon dolgozzák fel a legbagatellebb problémáktól elkezdve a valószínűtlenül fajsúlyos gondolatokat is. Képes magabiztos kedvességgel rámutatni az élet parányi szépségeire a könyörtelen borzalmak éjsötét óráin, vagy kimondottan lélekcirógató pillanatokat fakasztani ott, ahol főszabály szerint keresnivalója sem lenne. Ez a tágabbra nyitott oximoron tartja rajta igazán az ujját a tökéletes dramaturgia ütőerén, ami iszonyatosan jó ritmusban hintáztatja az események dinamikáját. Nem egyszer ziháltam fel megdermedt vérkeringéssel egy módfelett lassan építkező, hangulati leíró rész közepébe féknyom nélkül becsapódó ritmusváltás után. A röpke 20 perces játékidők dacára fantasztikus ügyességgel bontakoznak ki a motivációk és a jellemrajzok, pont elég fókusz jut minden építőanyagra, hogy kitapinthatóvá váljon hőseink karakterének térbeli kidolgozottsága. A rajzfilm talán egyik legnagyobb húzása, hogy az alkotóelemek kikezdhetetlen egységbe való rendezését egyetlen megveszekedett szó elejtése nélkül éri el.

maxresdefault_1_5.jpg

Ja, hogy ezt eddig nem említettem? Merthogy beszéd az nincsen. Semmilyen szinten. Baj ez nekünk?  Még szép, hogy nem. Azért lássuk be, ami a „Volt egyszer az ember” ifjúsági ismeretterjesztő sorozatnak még jól állt 40 éve, a Primal esetében csak elvett volna a tükörsimára csiszolt verbalitás az anélkül is makulátlan összképből. De most akkor konkrétan mi maradt az önkifejezés kosarában? Bitang precíz hangmérnöki munka, jelentőségteljes környezeti neszezések, a korlátozott nyelvi eszközök indukálta kreatív metakommunikációs megoldások és a már rengeteg területen sikerrel bizonyított Tyler Bates piszok jól illeszkedő, egyben vastagon aláhúzó ambient muzsikái. Az egész kompozícióból ordít a zabolátlan őserő, amire legalább ekkora hatással van a varázslatos rajzok természetközeli, szabálytalan vonalvezetése és a megválasztott rajzeszköz durvább, sorjás stílusa. Bár rengeteg mozzanatában véltem felfedezni áthallásokat a Samurai Jack karaktereivel, imádom, ahogy Tartakovsky már önmagában a grafikai dizájnnal markánsan megkülönbözteti őket egymástól. Míg a krétaszerű kesze-kuszaság az első képkockától a faragatlan energiák és a tomboló káosz sugalmazója, Jack vonalzóval meghúzott hibátlan kontúrjai a fegyelem és kiegyensúlyozottság vizuális elöljárói. Szóval, ami átható atmoszférateremtés itt folyik, az számos pályatársán túlmutat. Annyira pontosan ábrázolja a történet érzelmi stációit, hogy belső fülemben szinte szinkronban csendül fel az eseményekre simuló audiosáv önkéntelenül mondatokká fordított narrálása és a dialógusok. Számtalan újrázás után is egy megunhatatlan, kivételes műalkotás elevenedik meg előttem.

bg11_desktop_1920x1080.jpg

Tetőtől-talpig kiszolgálja a bűnös élvezetekre korgó gyomrokat és a drámaibb felütéseket kedvelőket, egyelőre úgy rohan át az emberen ez a nettó 100 perc, mint a hasmenéses víziló. Gyorsan és maradandó emlékeket hagyva. Semmi finomkodás, nincs alsóbb korosztályú besorolások kényszere alatt cenzúrázott tartalom robotizált ellenségek képében, mint pl. a Samurai Jack-ben. Szakadó izomrostok, elpattanó inak, forrón kiömlő belek, húsból kiforduló csontok törése, kocsonyás agyvelők freccsenése övezi hőseinket, nem kendőz el semmit a néző elől, ugyanakkor telis-tele van szívvel (kitépettel és beleadottal is) és megkapó emberi pillanatokkal egyaránt, színvonala pedig mereven tartja ki őt a halhatatlanság felé. Így kell ezt!

10/10

Ha tetszett az írás, a teljes élményért tarts velem a Facebookon és/vagy Twitteren is!